Default view
Kutatás DÉOKFII Intézet Munkatársak

Munkatársak

Intézet

 

Dr. Süth Miklós
igazgató

Süth Miklós állatorvosdoktor, élelmiszer-higiénikus szakállatorvos. Szakmai ismereteinek kiszélesítése végett elvégezte a Budapesti Gazdasági Főiskola, Külkereskedelmi Főiskolai Kar Total Quality Management szakirányú szakközgazdász képzését, szakokleveles TQM szakértő diplomát, illetve a holland Hogeschool Zeeland MSc (Master of Science (economy), TQM expert) bizonyítványát szerezte meg. A FAO/WHO Codex Alimentarius Commission Magyar Nemzeti Bizottság Élelmiszer-higiéniai Munkabizottságának tagja, és a Húshigiéniai Magyar Munkabizottság elnöke volt.
2003 és 2010 között a közigazgatásban dolgozott, először a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrzési Főosztály Élelmiszerbiztonsági és Minőségellenőrzési Osztályán tanácsos, majd az Országos Élelmiszervizsgáló Intézet igazgatói feladatait látta el. 2005-től a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrzési Főosztályának vezetője, országos főállatorvos volt, kezdeményezésére és munkásságának eredményeként jött létre Magyarországon az egységes élelmiszerlánc felügyeleti hatóság, melynek munkáját szakállamtitkári rangban országos főállatorvosként vezette 2010-ig. 2005 és 2010 között Magyarország képviseletét látta el az Európai Unió Főállatorvosi (CVO) Tanácsi munkacsoportjában, Magyarország delegáltja volt az Állategészségügyi Világszervezetbe (OIE), az Európai Unió Potsdam munkacsoportjaiban (USA, Canada, Svájc) tagországi delegált volt, illetve az Ázsiai országok munkacsoportjának tagországi vezetését látta el. 2008 és 2010 között a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület tagja, a Különös Kockázatú Termékek munkacsoportjának vezetője, az Albán mezőgazdasági munkabizottság elnöke, orosz, ukrán, kínai mezőgazdasági munkabizottság társelnöke, a szerb, algériai, vietnámi, laoszi együttműködés magyar társelnöki feladatait látta el, a FAO Magyar Nemzeti Bizottság elnöke, a Magyar Agrárgazdasági Minőségdíj Bizottság elnöke, a Fogyasztóvédelmi Tanács tagja, a Fogyasztóvédelmi Tanács élelmiszeripari szakkollégiumának elnöke volt. A Magyar Szóvivők Szövetsége a sajtómunkáját a Hiteles Tájékoztatásért díjjal jutalmazta 2007-ben, melyet először ítéltek oda szakmán kívüli jelöltnek.
2010 és 2018 között a Fornetti Franchise stratégiai igazgatója volt. 2015-ben az Élelmiszer Szaklap a magyarországi TOP50 FMCG szakembere közé választotta. PhD doktori fokozatát a Kaposvári Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolában szerezte meg. Tudományos kutatómunkájának alapját a magyar társadalom élelmiszerlánc biztonsági tudásáról és tudatosságáról gyűjtött adatok elemzése jelentette, amely alapján javaslatokat tett a célzott és precíziós hatósági kockázat kommunikáció módszereire. 2018-tól az Állatorvostudományi Egyetem rektori főtanácsadója.
2019-ben részt vett fél éven keresztül az Innovációs és Technológiai Minisztérium munkájában tanácsadóként, többek között kiemelt feladata volt a magyar agrárium digitalizációjának előmozdításáról és összehangolásáról, Magyarország Digitális Agrár Stratégiájáról szóló Kormány Határozat előkészítésében való szakértői közreműködés.

 

Dr. Jóźwiak Ákos Bernard
igazgatóhelyettes

Jóźwiak Ákos Bernard állatorvos, az állatorvos-tudományok doktora. 15 éven át a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál (NÉBIH) és annak elődeinél dolgozott különféle pozíciókban: a Nemzeti Referencia Laboratóriumok vezetője volt, majd a kockázatalapú mintavételi és ellenőrzési tervek tervezésén dolgozott, és a nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégia 2013-2022 kidolgozásáért volt felelős. Az utóbbi években a stratégiai tervezés, az élelmiszer-biztonsági kockázatértékelés és adatelemzés területén dolgozott.
Jóźwiak Ákos az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) Tanácsadó Fórumának és az EFSA Újonnan Felmerülő Kockázatok Hálózatának tagja. E hálózatokon keresztül számos projektben és kezdeményezésben vett részt; jelenleg az EFSA Tanácsadó Fórum Adatgyűjtési és Adatmodellezési Munkacsoportjának elnöke.
Emellett számos nemzetközi kapacitásépítési projektben vett részt junior projektvezetőként, komponensvezetőként és szakértőként. Emellett oktatóként vesz részt az Európai Bizottság Jobb Képzés a Biztonságosabb Élelmiszerekért (BTSF) kezdeményezésében és különféle egyetemi kurzusokon. A FAO-WHO Analitikai és Mintavételi Módszerek Codex Bizottság (Codex Committee on Methods of Analysis and Sampling (CCMAS) magyar bizottságának elnöke.
Kutatási tevékenysége fókuszában új elemzési módszerek kidolgozása és alkalmazása áll az élelmiszerlánc-biztonság ellenőrzési hatékonyságának javítása érdekében. Ezen a területen a fő kutatási területei a (1) számítástudományi módszerek alkalmazása az újonnan felmerülő kockázatok meghatározására és a kockázatalapú ellenőrzések javítására; (2) betegségek terjedésének epidemiológiai modellezése; (3) az élelmiszer eredetű megbetegedések gazdasági terheinek meghatározása és az egészségügyi technológiai értékelési módszerek alkalmazása az élelmiszerlánc-biztonsággal kapcsolatos döntések meghozatalában.
Email: [Kattintson az emailcímhez]
Publikációk
LinkedIn

 

Csorba Szilveszter
élelmiszerlánc adatelemző

Csorba Szilveszter okleveles környezetmérnök agrár-környezetvédelmi szakiránnyal. 11 éven át dolgozott a NÉBIH-nél és annak jogelődjénél több szakterületen is. A talajvédelmi szakterületen rész vett a hatósági döntést támogató elemzési folyamatok kidolgozásában, valamint alkalmazott talajtani kutatásokban. Fontosabb feladatai, a szennyvíziszap mezőgazdasági felhasználásának kérdései, termésnövelő anyagok élelmiszerláncot is érintő kockázatai, valamint a talajok hidrológiai tulajdonságainak vizsgálata a klímaváltozás tükrében. Ezt követően élelmiszerlánc adatelemzőként feladata volt az élelmiszerlánc területét érintő folyamatok során keletkező adatok gyűjtése, feldolgozása, adatok elemzése, korszerű számítástudományi módszerek alkalmazásával (adat- és szövegbányászat, hálózatkutatás, gépi tanulás).
Jelenleg az Intézet élelmiszerlánc adatelemzési munkatársa. Főbb területei: Komplex adatelemzési módszertanok fejlesztése és bevezetése, mint például az újonnan felmerülő élelmiszerlánc kockázatok azonosítása. Szakágazati folyamatelemzések kidolgozása a magasabb minőségű és magasabb szintű élelmiszer-biztonság megteremtése érdekében.
Email: [Kattintson az emailcímhez]
Publikációk

 

Dr. Engelhardt Tekla
élelmiszerlánc adatelemző

Engelhardt Tekla élelmiszermérnök, az élelmiszertudományok doktora. Tudományos kutatómunkája az élelmiszerbiztonság területén kezdte meg 2011-ben a diploma megszerzése után BCE, Élelmiszertudományi Karon (később SZIE). A doktori munkája során az élelmiszer eredetű patogén mikrobák kimutatásával és szaporodásának gátlásával és annak modellezésével foglalkozott. Ezzel párhuzamosan folyamatosan részt vett különböző élelmiszerbiztonsági iparági problémák feltárásában, tanácsadásban. 2016-ban szerezte meg a tudományos fokozatát. 2017-ben csatlakozott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Rendszerszervezési és Felügyeleti Igazgatóságához, mint elemző. Főbb feladatai közé tartozott epidemiológiai előrejelzések készítése; újonnan felmerülő kockázatok azonosítása és a stratégiai tervezéshez szükséges élelmiszerbiztonság fókuszú elemzések készítése. Emellett angol és magyar nyelven oktat Kockázatelemzés kurzusokban a SZIE, Élelmiszertudományi Karon, továbbá doktori témavezetésben vesz részt. Az általa vezetett doktori kutatómunkák az élelmiszerláncban előforduló mikrobiális kockázatok jellemzése és csökkentési lehetőségei köré fókuszálnak. 2013. januárjától tölti be a Hungarian Association for Food Protection titkári tisztséget. 2018. decemberétől az MTA köztestületi tagja (Kémiai Tudományok Osztálya, Élelmiszer-tudományi Bizottság).
Az Intézetben fő feladatai az oktatás koordinálása, a posztgraduális képzések kialakítása, elindítása; labor igényű munkák irányítása. Munkája során továbbá részt vesz az újonnan felmerülő kockázatok azonosításában, betegségek terjedésének epidemiológiai modellezésben.
Email: [Kattintson az emailcímhez]
Publikációk
LinkedIn

 

Dr. Farkas Zsuzsa
élelmiszerlánc adatelemző

Farkas Zsuzsa biológus, okleveles táplálkozástudományi szakember, az élelmiszertudományok doktora. 7 éven át dolgozott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál (NÉBIH). 2013-2017 között az Élelmiszerbiztonsági Kockázatértékelési Igazgatóság munkatársaként főként élelmiszerekben előforduló kémiai szennyezőkkel kapcsolatos kutatásokkal foglalkozott. A Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Doktori Iskoláját ebben az időszakban végezte el. Disszertációjának témája kémiai szennyezők mintavételi és mérési bizonytalansága, mintavételi tervek optimalizálása. 2017-2020 között a NÉBIH Rendszerszervezési és Felügyeleti Igazgatóságán dolgozott adatelemzőként. Fő feladatai az újonnan felmerülő élelmiszerbiztonsági kockázatok azonosítási módszertanának kidolgozása, az azonosítást támogató adatelemzési, adatbányászati algoritmusok kidolgozása, valamint epidemiológiai modellezési feladatok voltak. Emellett részt vett stratégiaalkotással, stratégiai elemzésekkel kapcsolatos anyagok kidolgozásában, élelmiszerbiztonsági kockázatértékelési feladatokban. Részt vett számos hazai és nemzetközi kutatási projektben, aflatoxinokkal kapcsolatos kutatási projektben szakmai projektvezetőként. A Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Karának vendégoktatója. A FAO-WHO Analitikai és Mintavételi Módszerek Codex Bizottság (Codex Committee on Methods of Analysis and Sampling (CCMAS)) mintavételi szabványokkal kapcsolatos munkák hazai szakmai vezetője 2018 óta, illetve a nemzetközi bizottság alelnöke 2020 óta. 2019 óta az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) Újonnan Felmerülő Kockázatok Hálózatának helyettes tagja. Az Intézetben a fő feladatai az újonnan felmerülő kockázatok azonosításának, valamint az ezeket támogató adatelemzési módszerek kutatás-fejlesztésének koordinálása és alkalmazásának felügyelete, illetve betegségek terjedésének epidemiológiai modellezése.
E-mail: [Kattintson az emailcímhez]
Publikációk
LinkedIn

 

Országh Erika
élelmiszerlánc adatelemző

Országh Erika okleves szociológus és egészségpolitikai szakértői (egészség-gazdaságtani specializáció) végzettséggel rendelkezik. Közel 6 éven át a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál (NÉBIH) dolgozott. Részt vett az Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégia céljainak megvalósulását nyomon követő indikátorrendszer kidolgozásában és a kapcsolódó adatgyűjtésekben, fogyasztói és vállalkozói felmérések megtervezésében és az adatok elemzésében. Emellett különböző élelmiszerlánc-biztonság témához kapcsolódó adatgyűjtési és elemzési munkákban, stratégiai helyzetelemzések készítésében segédkezett, illetve az újonnan felmerülő kockázatok azonosításával is foglalkozott. Az utóbbi években elsősorban az élelmiszer eredetű megbetegedések gazdasági terheinek meghatározásában és az egészségügyi technológia értékelés módszertanának az élelmiszerbiztonság területére való adaptálási lehetőségeinek (Food HTA) feltérképezésében vett részt.
Jelenleg az EFSA kommunikációs szakértői hálózatának (CEN) tagja, amelyen keresztül a társadalomtudományi módszerek élelmiszerbiztonsági kockázatértékelés folyamatába való adaptálását támogatja.
Az Intézetben fő feladata az egészségügyi technológia értékelés módszertanát alkalmazó elemzések készítése, például gazdasági betegségteher számítások, költség-hasznossági vagy kockázat-haszon elemzések, illetve részvétel az újonnan felmerülő kockázatok azonosításában.
Email: [Kattintson az emailcímhez]
Publikációk
LinkedIn

Vissza a tetejére