Alapértelmezett nézet
Kapcsolat Bejelentkezés
Hírek Tán a tukán vagy a pici cinke? Kihirdettük kreatív pályázatunk győzteseit

Tán a tukán vagy a pici cinke? Kihirdettük kreatív pályázatunk győzteseit

Hatalmas érdeklődés övezte az Állatorvostudományi Egyetem Madarak és Fák Napja alkalmából rendezett kreatív pályázatát. A közel egy hónapig folyó verseny olyan magyar és nemzetközi, 6 és 18 év közötti művészi vénával megáldott iskolásoknak szólt, akiknek szívügye a természet és szívesen közkinccsé teszik alkotásaikat.

Nevezni a madarak és fák témaköréhez kapcsolódó művel lehetett, érkeztek rajzok, festmények, számítógépes grafikák, tehetséges ezermesterektől madárházak, etetők, itatók, fürdetők. Összesen 581 pályázat született, melyek egytől-egyig nagy gonddal és odaadással készültek. Látva a verseny népszerűségét az Állatorvostudományi Egyetem úgy döntött, hogy megkönnyíti a zsűri dolgát és a korábban kihirdetett korcsoportonkénti három-három díjazotton túl további 10 alkotásnak különdíjat ítél oda. Az Egyetem hallgatói sem maradhattak ki a szavazók táborából, egy külön szavazáson május 17.-én dőlt el az UNIVET Közösség Különdíjának sorsa, mely csak és kizárólag hallgatóink ízlését tükrözi.

Ide kattintva megtekinthetik az összes beérkezett pályázatot, melyet egy közös mozaikká rendeztünk, kiadva 2020 év madarát, az erdei fülesbaglyot.

Ezúton is szeretnénk megköszönni minden gyermeknek a színvonalas alkotásokat és a szülőknek, akik segítették a pályázaton való részvételt. Köszönjük Dr. Sótonyi Péternek, az Állatorvostudományi Egyetem Rektorának és Dr. Bohátka Gergelynek az Állatorvostudományi Egyetem Kancellárjának támogatását, hogy a versenyt lehetővé tették. Végül, de nem utolsósorban köszönet illeti az esemény szponzorait, a nyertesek díjainak felajánlásáért: a Budapesti Állat-és Növénykertet, a Bonsai Hungary-t, a yourart.hu csapatát, Bujáki László festőművészt, Jakab Flóra és Máté Bence természetfotósokat és Dr. Gál Jánost.

 

Nyertesek

6-13 éves korosztály nyertesei:

  1. helyezett: Gáspár Vivien Nóra (10) – nyereménye: Állati örökbefogadás és Állatkerti belépő
  2. helyezett: Rozgonyi Gréta (12) – nyereménye: Egy alkalmas online festőtanfolyam
  3. helyezett: Schmidt Mária (9) – nyereménye: Bonsai Hungary Team ajándéka egy bonsai fa

14-18 éves korosztály nyertesei:

  1. helyezett: Karlovics Tímea (17) – nyereménye: Állati örökbefogadás és Állatkerti esti séta
  2. helyezett: Leszkovits Kíra (16) – nyereménye: Jakab Flóra természetfotós képe
  3. helyezett: Vizi Viktor (14) – nyereménye: Bonsai Hungary Team ajándéka egy bonsai fa

Különdíjat nyert:

Kovács Brigitta Eperke (14) – nyereménye az UNIVET Közösség Különdíja

Hidasi Georgina (9) – nyereménye: Bujáki László festőművész alkotása

Pécsi Benedek (11) – nyereménye: Dr. Gál János könyve a kaméleonokról

Varga Márton (15) – nyereménye: Dr. Gál János könyve a királysiklókról

Čongová Júlia (13) – nyereménye: ÁTE ajándékcsomag

Teleki Letícia (8) – nyereménye: ÁTE ajándékcsomag

Balogh Réka (11) – nyereménye: ÁTE ajándékcsomag

Izsa Boglárka (11) – nyereménye: ÁTE ajándékcsomag

Halmen Lea (8) – nyereménye: Ajándék könyvutalvány 10 000,- Ft értékben

Balogh Tünde (6) – nyereménye: Az ÁTE Kommunikációs és Nemzetközi Kapcsolatok Osztály különdíja (saját alkotásoddal díszített póló)

Reménysugár Gyermekotthon – nyereménye: Az üllői Dóra-majorunk látogatása (kocsikázás, íjászkodás, állatsimogatás, lovaglás)