Default view
Filter Kiemelt (Page 2)

Kiemelt

ÚJABB MÉRFÖLDKŐ AZ ÁLLATVÉDELEM ÉS AZ OKTATÁS TERÉN: ISMÉT REKORDSZÁMÚ, 553 INTÉZMÉNY KAPJA MEG AZ „ÁLLATBARÁT” CÍMET

18 NYERTES INTÉZMÉNYT HIRDETTEK TÖBB MINT FÉLEZER OKTATÁSI ÉS GYERMEKVÉDELMI INTÉZMÉNY PÁLYÁZOTT Az Állatorvostudományi Egyetemen adták át az „Év Állatvédő Bölcsődéje, Óvodája, Általános iskolája, Középiskolája, Gyógypedagógiai Intézménye és Gyermekotthona 2025” dobogósainak okleveleit június 23-án és 24-én, Budapesten. Az „Állatvédelem gyerekeknek” szerkesztőbizottsága az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi, Jogi, Elemző- és Módszertani Központjának szakmai támogatásával már ötödik alkalommal

Hatalmas siker a Tavaszi Szél 2025 konferencián

A Tavaszi Szél konferencia a fiatal kutatók és doktoranduszok számára létrehozott esemény, egy fontos kapcsolódási pont azok számára, akik tudományos életpályára lépnek. A DOSZ (Doktoranduszok Országos Szövetsége) idén június 20 és 22-e között tartotta Semmelweis Egyetemen. A konferencián számos kutatónak és doktorandusznak nyílik alkalma minden évben, hogy bemutathassa eredményeit, előadói rutint szerezzen vagy kapcsolatot teremtsen

Dr. Bartha Tibor rektori főtanácsadó úr az EAEVE alelnöke

Örömmel tájékoztatom, hogy Dr. Bartha Tibor rektori főtanácsadó urat az EAEVE alelnökévé választották. Az alelnökséghez szívből gratulálok, munkájához a továbbiakban is jó egészséget és sok sikert kívánok! Üdvözlettel: Sótonyi Péter  

Dublini találkozóval indult el az Egyetem ír alumni közössége

Május 30-án különleges eseményre került sor Dublinban: a Budapesti Állatorvostudományi Egyetem első írországi alumni találkozóját rendezték meg az Írországi Magyar Nagykövetség fogadásában. A rendezvény egy új fejezet kezdetét jelentette az egyetem nemzetközi alumni közösségépítő folyamataiban, és ünnepélyes keretek között elindította az Ír Alumni Chapter közösség működését. Az Írországban élő alumniknak újra lehetőségük adódott egymással találkozni.

VII. Fogathajtó és főzőverseny – 2025

Idén VII. alkalommal rendezte meg az Állatorvostudományi Egyetem a Fogathajtó és Főzőversenyt az üllői Dóra Majorban. Köszönjük minden résztvevőnek! Az esemény videós összefoglalója: anzsufilm A képeket Horváth Anikó – Fényfotó készítette   További képi összefoglalónk: Balázs Gusztáv   Még több kép az eseményről itt

Itt a GreenGo kedvezményprogram!

Szeretne fenntarthatóan, környezetbarát módon, rugalmasan és költséghatékonyan közlekedni Budapesten, vagy akár hétvégére elgurulna a városból? Van egy jó hírünk: mostantól önnek ez jár, mert az Állatorvostudományi Egyetem közösségéhez tartozik! Az Állatorvostudományi Egyetem és a GreenGo megállapodásának köszönhetően, mostantól minden hallgató és kolléga egyedi, exkluzív kedvezményekhez juthat Magyarország első teljesen elektromos autómegosztó szolgáltatásában. A kedvezményprogram célja,

Új stratégiai együttműködési lehetőségekről egyeztetett Robert B. Evnen, Nebraska Állam államminisztere, és Prof. Dr. Sótonyi Péter rektor

A látogatás különleges szakmai jelentőségét jelzi, hogy Evnen minisztert Sidonia N. Morales, Indiana Állam tiszteletbeli konzulja és a washingtoni magyar nagykövetség szakdiplomatája, Kocsy Béla kíséri. Evnen miniszter úr protokollfőnöki minőségében is fontos szerepet tölt be Nebraska nemzetközi kapcsolatrendszerének építésében, különös tekintettel az oktatási és kulturális együttműködésekre. Egyetemünk meglátogatása ennek a stratégiai nyitásnak a része, amely közös képzési programokat,

Szubszaharai delegáció az Állatorvostudományi Egyetemen

Június 10-én különleges vendégeket fogadott az Állatorvostudományi Egyetem. A szubszaharai, afrikai országok oktatási szakemberei tanulmányútra érkeztek hazánkba. Az Európai Unió támogatásával megvalósuló, a MeOut Group által szervezett látogatás célja, hogy a résztvevők – Botswana, Kenya, Malawi, Namíbia, Ruanda, Tanzánia és Zambia képviseletében – testközelből megismerhessék az európai felsőoktatás bevált gyakorlatait, különös tekintettel a mezőgazdasági és

Megkezdődött a jelentkezés az Állatjólléti és természetvédelmi szakjogász- és szaktanácsadó képzésekre

Magyarországon elsőként indítja el az Állatorvostudományi Egyetem (ÁTE) és a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) az új Állatjólléti és természetvédelmi szakjogász- és szaktanácsadó képzéseket. A képzések célja, hogy olyan jogászokat, illetve olyan diplomás, jogászi kompetenciákkal rendelkező szakembereket képezzen, akik képesek a jogi, etikai és fenntarthatósági szempontokat integrálni az állatvédelmi és természetvédelmi gyakorlatba. Az együttműködési megállapodást