Pleva Dániel az Állatorvostudományi Egyetem 2016-ban végzett öregdiákja, jelenleg PhD hallgató. Az állatorvosi képzés, annak is a PhD fokozata egy kompromisszumos döntés volt számára, az állatorvos szülők javaslata és a tanári pálya iránti vonzalom között.
Filter
2020. június 24-én az Állatorvostudományi Egyetem parkjában ünnepélyes keretek között leleplezték Dr. Bartha Adorján és Dr. Szent-Iványi Tamás professzorok közadakozásból elkészített mellszobrait, amiket az állatorvoslás területén kifejtett kiemelkedő munkásságuk tiszteletére alkotott Kontur András szobrászművész.
A fotókat Balázs Gusztáv készítette
Az Állatorvostudományi Egyetem Doktori Iskolája meghívja Önt Török-Nagy Beáta doktori értekezésének nyilvános vitájára, melyet 2020. július 2-án 10 órai kezdettel tartunk. Csatlakozzon az értekezéshez online.
Az Állatorvostudományi Egyetem Doktori Iskolája meghívja Önt dr. Koltai Zsófia doktori értekezésének nyilvános vitájára, melyet 2020. június 29-én tartunk. Csatlakozzon az értekezéshez online.
Az Állatorvostudományi Egyetem lapja, az Univet frissen megjelent idei második száma tudósít a koronavírus-járvány okán és azzal kapcsolatban hozott döntésekről, intézkedésekről, rektori tájékoztatókról, melyek meghatározták a tavaszi félévet. Interjúink szereplői: Bella Dezső informatikai és biztonsági igazgató, Ziszisz Árisz és Victoria Van Eijk állatorvos-hallgatók.
Az Állatorvostudományi Egyetem Járványtani és Mikrobiológiai Tanszéke tisztelettel meghívja Önt és kedves munkatársait dr. Marosi András doktori (PhD) értekezésének műhelyvitájára, melyet 2020. június 25-én 15:30-kor tartunk.
Tisztelettel meghívjuk Dr. Bartha Adorján és Dr. Szent-Iványi Tamás professzorok szobrainak ünnepélyes avatására, melyet 2020. június 24-én 14:30 órai kezdettel tartunk az Állatorvostudományi Egyetem parkjában.
Az Állatorvostudományi Egyetem Doktori és Habilitációs Tanácsa meghívja Önt Dr. Psáder Roland habilitációs előadásaira, melyet 2020. június 18-án tartunk. Csatlakozzon az értekezéshez online.
Az elmaradó egyetemi programokat pótlandó megszületett az ÁTE Karantén Napló kihívás ötlete, mely kreatív játékként az online tér segítségével hivatott hallgatóinkat és az egyetem iránt érdeklődőket szórakoztatni, aktivizálni, közösségünket formálni.
Az Új Nemzeti Kiválóság Program célja, hogy támogassa a hazai kutatói utánpótlást. A „Tehetséggel Fel!” ösztöndíj ezen belül is egy egyedülálló lehetőség, mely a leendő elsőéves, kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalokat igyekszik megszólítani.
Megjelentek az Új Nemzeti Kiválóság Program 2020/2021. évi kiírásai