A baromfi-egészségügyhöz szükséges speciális ismeretek, valamint a baromfi-egészségügyi problémák magas színvonalú ellátásához nélkülözhetetlen elméleti és gyakorlati ismeretanyagok. 4 félév, kezdés 2024. ősszel.
Filter
Digitalizáció, mesterséges intelligencia és egyéb adatelemzési módszerek- konferencia beszámoló
Dr. Farkas Zsuzsa részt vett a február végén a Holland Élelmiszer- és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NVWA) által szervezett, ’Modern inspections with new technology’ szimpóziumon Hágában. A szimpózium témája főként a mesterséges intelligencán alapuló, illetve egyéb adat alapú módszerek alkalmazása volt az élelmiszer- és állategésszégügyi vizsgálatok során, valamint az élelmiszerlánc egyéb aspektusait tekintve. A konkrét kutatások mellett

Állattenyésztési, állategészségügyi kiállítás zárja majd az évet a Hungexpon
Az ANImashEXPO olyan hiánypótló kiállítás, amelyre az igényt a szakmai közönség fogalmazta meg.

Dr. Sótonyi Pétert egyhangúlag rektorrá választották
Az Állatorvostudományi Egyetem Szenátusa április 4-i ülésén 16 igen szavazattal egyhangúlag rektorrá választotta Dr. Sótonyi Péter professzort.

Rejtélyes, de nem ismeretlen – a T-2 toxinnal kapcsolatos tények, tévhitek
Az Állatorvostudományi Egyetem doktorandusza, Vörösházi Júlia kutatása Dr. Mátis Gábor témavezetésével segít megérteni a fuzárium gomba által termelt, emberre is potenciálisan veszélyes T-2 toxinnal kapcsolatos tudnivalókat.

Új fejezet az állatok örökbefogadásában- Örökbefogadási szerződés
Az Állatorvostudományi Egyetem munkatársai által készített örökbefogadási mintaszerződés mostantól elérhető a nagyközönség számára.

FELHÍVÁS a BAROMFI-EGÉSZSÉGÜGYI szakállatorvos szakirányú továbbképzési szakra
Regisztráció ide kattintva
Meghívó Ballagási ünnepségre – 2024
Az Állatorvostudományi Egyetem tanulmányaikat befejező hallgatói szeretettel meghívják Önt és kedves családját ballagási ünnepségünkre.
Adománygyűjtés Dr. Hoffner József szobrának elhelyezésére és megvalósításának támogatására
Tisztelt Kollégám! A nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő színvonalú magyarországi állatorvosképzés egyetlen hazai intézményeként mindig különös gondot fordítottunk arra, hogy nagyjainknak méltó emléket állítsunk, hiszen 237 éves egyetemünk elismert oktatók és kutatók egész sorát adta hazánk és a világ állatorvos-tudományának. Immár hagyománnyá vált, hogy minden évben szobrot avatunk egy-egy elődünknek, akik munkásságukkal és életükkel példát mutatnak

Pályázat 2024/2025: Pannónia Ösztöndíj oktatók/munkatársak részére
Oktatók/Munkatársak részére 2024/2025 Tájékoztatjuk oktatóinkat és munkatársainkat, hogy egyetemünk pályázatot hirdet a 2024/2025-ös tanévre Pannónia ösztöndíjra. A programban részt vevő oktatók/munkatársak ösztöndíj támogatással végezhetnek oktatási/kutatási tevékenységet külföldön, illetve vehetnek részt szakmai képzéseken. Igényelhető támogatás Ösztöndíj mértéke a program időtartalmától és a célországtól függően változhat. Országcsoport Célországok I. országcsoport Ausztria, Belgium, Dánia, Finnország, Franciaország, Hollandia, Írország,

Szervezői szemmel: a VII. Országos Állategészségügyi Verseny
Idén már hetedik alkalommal került megrendezésre az Országos Állategészségügyi Verseny, melynek döntőjét március 8-9-10.-én tartották az Állatorvostudományi Egyetemen. Mint minden évben, idén is a személyes döntőt három online forduló előzte meg. A középiskolás diákok három fős csapatokat alkotva tudtak nevezni, majd a legjobb 10 csapat mérethette meg magát a márciusi döntő alkalmával. A verseny péntek

Adója 1%-val támogassa az Állatorvostudományi Egyetemet
Aki úgy dönt, hogy egyetemi polgárként a civil szervezeteknek felajánlható 1%-ot közösségünkre fordítja, képzéseink, kutatásaink, az állatgyógyászat színvonalának emeléséhez járul hozzá. Ugyanakkor részt vállal abban is, hogy fejlesszük campusunkat, kellemesebbé, még élhetőbbé tegyük munkahelyi környezetünket.
