Default view
Filter (Page 41)

Filter

Kovács Ferenc akadémikusra emlékeztünk

Az Állatorvostudományi Egyetemet 12 évig vezető Kovács Ferenc akadémikusra emlékezett május 19-én, születésének 100. évfordulója alkalmából intézményünk, az MTA Agrártudományok Osztálya, a Nemzetközi Állathigiéniai Társaság és a Magyar Állathigiéniai és Környezetvédelmi Társaság. A tudományos ülés előadásai után megkoszorúzták a tudós mellszobrát az egyetem parkjában, majd átadták az Állathigiéniai, Állomány-egészségtani Tanszék és Mobilklinika atomspektroszkópiai laboratóriumának új

Doktori iskola felvételi 2022

A PhD pályázati anyagok leadási határideje: 2022.05.31    Bővebb információ az alábbi linken található: Doktori iskola felvételi 2022

Új Nemzeti Kiválóság Program kutatási ösztöndíjak 2022/2023

Az Új Nemzeti Kiválóság Program 2016-ban indult, több témakörben kiírt ösztöndíjpályázatokat magában foglaló program, melynek célja, hogy a felsőoktatásban részt vevő hallgatói, kutatói kiválóságot támogassa. Az ÚNKP olyan – alap-, mester- vagy doktori képzésben tanuló – hallgatókat, doktorjelölteket, valamint fiatal oktatókat, kutatókat támogat, akik a programban részt vevő felsőoktatási intézményben eredményes kutatási és alkotói tevékenységet folytatnak.    

Tudományos üléssel emlékeztek Kovács Ferencre, az egyetem volt rektorára

Az Állatorvostudományi Egyetemet 12 évig vezető Kovács Ferenc akadémikusra emlékezett május 19-én, születésének 100. évfordulója alkalmából intézményünk, az MTA Agrártudományok Osztálya, a Nemzetközi Állathigiéniai Társaság és a Magyar Állathigiéniai és Környezetvédelmi Társaság. A tudományos ülés előadásai után megkoszorúzták a tudós mellszobrát az egyetem parkjában, majd átadták az Állathigiéniai, Állomány-egészségtani Tanszék és Mobilklinika atomspektroszkópiai laboratóriumának új

25. Pápai Expo és Agrárpiknik

2022. május 13-14. között, 25. alkalommal került megrendezésre a Nyugat-Dunántúl egyik legjelentősebb agráreseménye, a Pápai Expo és Agrárpiknik, melyen az Állatorvostudományi Egyetem is képviseltette magát. Az idei esemény fókuszában a pályaorientáció és a generációváltás volt, azaz közelebb hozni a fiatalokhoz az agrárszakmákat, a mezőgazdasági, élelmiszeripari innovációkat és sikertörténetekkel bátorítani őket a pálya választásában. A „Jövőd az

Meghívó: Vajna Flóra doktori értekezésének nyilvános vitájára

Az Állatorvostudományi Egyetem Állatorvostudományi Doktori Iskolája meghívja Önt Vajna Flóra „Behaviour, morphology and ecological constrains in butterflies” című doktori (PhD) értekezésének 2022. május 23-án 16:00 órakor tartandó nyilvános vitájára.

Első helyen végeztek hallgatóink a NAK TechLab agrár egyetemi ötletversenyén

Van egy jó ötleted? Gondolkodj kreatívan és merd megvalósítani álmaid! Az Állatorvostudományi Egyetem hallgatóinak sikere a Techlab Hackathonon   A közelmúltban került megrendezésre a NAK-Techlab Hackathon verseny a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara rendezésében. A program hosszútávú célja a mezőgazdaság digitális modernizációja. A hackathon egy legalább 24 órán tartó ötletverseny, ahol a versenyzők

Gyakorlat teszi a mestert – interjú

Az itt nyújtott gyakorlatorientált képzés a világ minden tájáról vonzza az állatorvosi diplomára vágyó hallgatókat. Interjúnkban Maitha Alhassanival beszélgetünk, aki egy együttműködés keretein belül, az Egyesült Arab Emirátusokból érkezett Budapestre.