A mai napon kezdetét veszi a 10 legtöbb pontot szerző csapat részvételével zajló háromnapos döntő az Állatorvostudományi Egyetemen.
Filter
„Addig dolgozom, amíg a mű el nem kezd lélegezni” – elhunyt Domonkos Béla szobrász
Életének nyolcvanhetedik évében elhunyt Domonkos Béla, az Állatorvostudományi Egyetem jelképének számító bronz bika, „Csatlós” szobrának megalkotója.
Az Állatorvostudományi Egyetem diplomaosztó ünnepsége 2020
Idén 84 magyar és 106 angol nyelvű állatorvosképzésben részt vett hallgatónk, valamint 33 baromfi-egészségügyi szakállatorvos vehette át diplomáját a február 28-án tartott ünnepségen.
Meghívó: Az Állatorvostudományi Egyetem Baráti Körének idei első találkozójára
Az Állatorvostudományi Egyetem Baráti Köre Civil Társaság 2020. március 11-én, szerdán 14 órakor a Hetzel Henrik (szülészeti) előadóban (Bp., VII. István u. 2. L ép. földszint) tartja következő találkozóját.
Deli Levente kapta a Bolgár Országos Önkormányzat „Március 3.” díját
Az Állatorvostudományi Egyetem Testnevelési Tanszékének vezetője, Deli Levente vehette át a Bolgár Országos Önkormányzat „Március 3.” díját, mellyel a bolgár folklórhagyományok és kultúra megőrzése, ápolása érdekében végzett, közel 40 éves, kiváló szakmai munkájáért méltatták.
Az OTDK lett a 2019-es Highlights of Hungary második helyezettje és a Brain Bar különdíjasa
Újabb rangos elismerésben részesült a TDK mozgalom: az OTDK lett a 2019-es Highlights of Hungary második helyezettje és a Brain Bar különdíjasa.
Fókuszban a jövő: lezajlott az Állatorvostudományi Egyetem harmadik Állásbörzéje
A rendezvény sikerét mutatja, hogy évről évre növekszik az érdeklődő diákok és a közreműködő cégek, szervezetek száma: idén 20 hazai és 8 külföldi kiállító látogatott el egyetemünkre, hogy bemutassa munkásságát, aktuális állásajánlatait és megismerkedjen hallgatóinkkal.
Dr. Vetter Szilvia kapta a „Szavak Embere 2020” díjat
Az Állatorvostudományi Egyetem munkatársa, Dr. Vetter Szilvia a szóvivői-kommunikációs szakma legnagyobb magyarországi elismerésében részesült. A Magyarországi Szóvivők Országos Egyesülete minden évben egy szakembernek ítéli oda a díjat, melynek átadására 2020. február 14-én a XVI. Jótékonysági Szóvivő Bálon került sor.
Nemzetközi díjjal jutalmazták a kék vércsékről szóló magyar könyvet
A Palatitz Péter, Solt Szabolcs, Fehérvári Péter nevével fémjelzett Kék könyv 54 versenyző közül végzett az első helyen és nyerte el a BTO (British Trust for Ornithology) és a British Birds című havilap legjobb madártani témájú könyvnek járó díját 2019-ben.
Középiskolásoknak szervezett bakteriológia gyakorlatot a Járványtani és Mikrobiológiai Tanszék
A debreceni Fazekas Mihály Gimnázium 10. osztályos, biológia szakos diákjai és a budapesti Lónyay Utcai Református Gimnázium 11. osztályos, biológia fakultációs növendékei látogattak el egyetemünkre, hogy betekintést nyerjenek a bakteriológia különleges világába.
III. Országos Állategészségügyi verseny döntője az Állatorvostudományi Egyetemen
Sikeresen lezajlott az Országos Állategészségügyi verseny első három fordulója, a döntőbe jutott csapatok március 6-8. között az Állatorvostudományi Egyetemen mérik össze tudásukat.
Állásbörze 2020 – A jövő állatorvosainak
A hazai állatorvosképzés egyetlen intézményeként újabb, potenciális munkáltatóknak és lelkes pályakezdőknek szóló állásbörzét szervezünk, amelyen a meghatározó hazai munkaadók mellett nemzetközi cégek és kiállítók várják a lelkes frissdiplomás szakembereket, pályakezdőket.