Az Állatorvostudományi Egyetem a koronavírushoz kapcsolódó járványügyi helyzet miatt az eddigi intézkedéseit tovább szigorította.
Hírek
Adománygyűjtés Dr. Bartha Adorján és Dr. Szent-Iványi Tamás professzorok szobrainak elhelyezésére és megvalósításának támogatására
Az Állatorvostudományi Egyetem a magyar állatorvosi kar összefogásával ebben az évben két szobrot is állít egykori tanárainak, Bartha Adorján és Szent-Iványi Tamás professzoroknak.
Megkezdődött a III. Országos Állategészségügyi Verseny döntője
A mai napon kezdetét veszi a 10 legtöbb pontot szerző csapat részvételével zajló háromnapos döntő az Állatorvostudományi Egyetemen.
„Addig dolgozom, amíg a mű el nem kezd lélegezni” – elhunyt Domonkos Béla szobrász
Életének nyolcvanhetedik évében elhunyt Domonkos Béla, az Állatorvostudományi Egyetem jelképének számító bronz bika, „Csatlós” szobrának megalkotója.

Deli Levente kapta a Bolgár Országos Önkormányzat „Március 3.” díját
Az Állatorvostudományi Egyetem Testnevelési Tanszékének vezetője, Deli Levente vehette át a Bolgár Országos Önkormányzat „Március 3.” díját, mellyel a bolgár folklórhagyományok és kultúra megőrzése, ápolása érdekében végzett, közel 40 éves, kiváló szakmai munkájáért méltatták.
Az OTDK lett a 2019-es Highlights of Hungary második helyezettje és a Brain Bar különdíjasa
Újabb rangos elismerésben részesült a TDK mozgalom: az OTDK lett a 2019-es Highlights of Hungary második helyezettje és a Brain Bar különdíjasa.
Fókuszban a jövő: lezajlott az Állatorvostudományi Egyetem harmadik Állásbörzéje
A rendezvény sikerét mutatja, hogy évről évre növekszik az érdeklődő diákok és a közreműködő cégek, szervezetek száma: idén 20 hazai és 8 külföldi kiállító látogatott el egyetemünkre, hogy bemutassa munkásságát, aktuális állásajánlatait és megismerkedjen hallgatóinkkal.

Dr. Vetter Szilvia kapta a „Szavak Embere 2020” díjat
Az Állatorvostudományi Egyetem munkatársa, Dr. Vetter Szilvia a szóvivői-kommunikációs szakma legnagyobb magyarországi elismerésében részesült. A Magyarországi Szóvivők Országos Egyesülete minden évben egy szakembernek ítéli oda a díjat, melynek átadására 2020. február 14-én a XVI. Jótékonysági Szóvivő Bálon került sor.
Nemzetközi díjjal jutalmazták a kék vércsékről szóló magyar könyvet
A Palatitz Péter, Solt Szabolcs, Fehérvári Péter nevével fémjelzett Kék könyv 54 versenyző közül végzett az első helyen és nyerte el a BTO (British Trust for Ornithology) és a British Birds című havilap legjobb madártani témájú könyvnek járó díját 2019-ben.

Középiskolásoknak szervezett bakteriológia gyakorlatot a Járványtani és Mikrobiológiai Tanszék
A debreceni Fazekas Mihály Gimnázium 10. osztályos, biológia szakos diákjai és a budapesti Lónyay Utcai Református Gimnázium 11. osztályos, biológia fakultációs növendékei látogattak el egyetemünkre, hogy betekintést nyerjenek a bakteriológia különleges világába.

Kezdetét vette a 2019/2020 tanév második féléve
Február 3-án kezdetét vette a tavaszi félév, mely 2020. május 15-ig tart. Hallgatóink február első héten (azaz február 3 és 7 között) tudnak bejelentkezni a második félévre, mind személyesen mind a NEPTUN rendszerben.
Elindult az ÁTE „Proof of Concept” Programja
Az Egyetemen folyó innovációs fejlesztések korai szakaszainak támogatása céljából az Állatorvostudományi Egyetem pályázatot hirdet lehetséges ipari/gazdasági alkalmazással bíró ötletek tudományos/technológiai megvalósíthatóságának kísérleti igazolására.