Második alkalommal rendeztünk Karrier napot az Állatorvostudományi Egyetemen október 24-én, ahol első kézből kaphattak hasznos tippeket és tanácsokat a hallgatók a végzés utáni lehetőségeikről.
Hírek
Az ünnepek összetartó ereje erősíti az állatorvos közösséget
Ismét az Állatorvostudományi Egyetem adott otthon az Országos Állatorvos Napnak 2019. október 18-án, ahol a neves előadók mellett az egyetem prezentációs versenyén résztvevő hallgatók is bemutathatták munkásságukat.

Gyertyafénnyel emlékeztünk Tatay Zoltán állatorvostanhallgatóra
Gyertyákkal és koszorúkkal vonultak a Tatay Zoltán első nyughelyénél elhelyezett emléktáblához az Állatorvostudományi Egyetem dolgozói és hallgatói október 21-én, hogy megemlékezzenek az 1956-ban hősi halált halt állatorvos hallgatóra.

Hírek a Szülészeti Tanszék és Haszonállat-gyógyászati Klinikáról
A Szülészeti Tanszék és Haszonállat-gyógyászati Klinika kisállat szülészettel foglalkozó klinikusai számára a közelmúltban elméleti és gyakorlati részt egyaránt magában foglaló továbbképző programot tartottunk
A 150 éve született Aujeszky Aladárt méltatták
Az Aujeszky Aladár születésének 150. évfordulója tiszteletére október 9-én az egyetem aulájában megrendezett tudományos emlékülés egyben az állatorvosi hivatás ünnepe is volt, hiszen tartalmában kifejezte, hogy a tudomány képes a gyakorlat problémáira megoldást találni.
Az egyetem új aranykorának megteremtése a cél. Beszélgetés az újabb rektori ciklusát kezdő Dr. Sótonyi Péterrel
Miért volt fontos, hogy az Állatorvostudományi Egyetem visszanyerje önállóságát? Miket tart az első rektori időszak legfontosabb eredményeinek? Milyen célokat tűzött ki a most induló ciklusra? Ezekről beszélgettünk Dr. Sótonyi Péter rektorral.
Ezelőtt 30 éve ajtót nyitottunk a nagyvilágra. A német nyelvű állatorvosképzésünk elindításának 30. évfordulóját ünnepeljük
Az Állatorvostudományi Egyetemen ezelőtt 30 évvel indítottuk útjára a német nyelvű állatorvosképzést. A kerek évforduló alkalmával Dr. Bartha Tiborral, az Állatorvostudományi Egyetem nemzetközi rektorhelyettesével közösen emlékeztünk vissza az elmúlt 30 évre.
Előzetes a hamarosan megjelenő UNIVET újság őszi számának tartalmából
Hamarosan megjelenik az UNIVET újság aktuális száma, benne Dr. Sótonyi Péterrel készült interjúval, aki az újabb rektori kinevezéséről és jövőbeli terveiről mesél. Keressék az egyetem megszokott pontjain!
Az anatómiát választottam, a struccot az élet hozta – Beszélgetés dr. Kondor Milán állatorvossal
A legjobbkor ültünk le beszélgetni – az azóta már doktorrá avatott -, 24 éves és 192 centiméter magas Kondor Milánnal. Azon a héten történt ez, amelynek első felében még az államvizsgájára készült, a másik felében pedig már anatómiai gyakorlatot vezetett. Nem egyszerűen „csak” az elsősöknek, hanem a csoportba tartozó öccsének is, Raulnak, aki akkor tudta
Az élelmiszer életet ad – Beszélgetés dr. Süth Miklós rektori főtanácsadóval
Rektori főtanácsadóként dr. Süth Miklós állatorvosdoktor, címzetes egyetemi docens két feladatot kapott. Az egyik az Állatorvostudományi Egyetemen zajló képzés amerikai akkreditációjának elősegítése, a másik az élelmiszerlánc biztonság még erőteljesebb megjelenítése a képzésben. A lapunknak adott interjúban elmondja, hogy Pápán, a szülői házban, a húskombinátban dolgozó édesapja révén az ábécével együtt ismerte meg az élelmiszerhigiénia követelményeit.
Dr. Bartha Tibor nemzetközi rektorhelyettes: A Z-generációhoz mi fogunk alkalmazkodni
Bartha Tibor nemzetközi rektorhelyettes, az Élettani és Biokémiai Tanszék vezetője „a társaság középpontja” embertípust testesíti meg. Sziporkázó személyiség, a körülötte állók szinte magukba szívják anekdotáit, bölcsességeit és tréfáit. Beszélgetésünk után – amire a tudományos diákköri konferencia szünetében kerítettünk sort – jegyzeteimet rendezgetve, egy sor, kiemelést érdemlő megállapításából állítom össze a leadet: „Édesapám hihetetlenül jól tudta
Barlangoktól az égboltig a kullancsok nyomában – Beszélgetés dr. Hornok Sándorral, a Parazitológiai és Állattani Tanszék vezetőjével
Mintegy 30 ország állatorvos kutatóival és zoológusaival működik együtt, kilenc ezoterikus, többségében a buddhista világnézethez és valláshoz kapcsolódó könyvet fordított és szerkesztett dr. Hornok Sándor egyetemi docens, a Parazitológiai és Állattani Tanszék vezetője. Kutatási területe a kullancsok és más vérszívó ízeltlábú vektorok, valamint az általuk közvetített kórokozók területi-szezonális előfordulása, állat- és humán egészségügyi jelentősége. Az