Pleva Dániel az Állatorvostudományi Egyetem 2016-ban végzett öregdiákja, jelenleg PhD hallgató. Az állatorvosi képzés, annak is a PhD fokozata egy kompromisszumos döntés volt számára, az állatorvos szülők javaslata és a tanári pálya iránti vonzalom között.
Hírek
2020. június 24-én az Állatorvostudományi Egyetem parkjában ünnepélyes keretek között leleplezték Dr. Bartha Adorján és Dr. Szent-Iványi Tamás professzorok közadakozásból elkészített mellszobrait, amiket az állatorvoslás területén kifejtett kiemelkedő munkásságuk tiszteletére alkotott Kontur András szobrászművész.
Az Állatorvostudományi Egyetem lapja, az Univet frissen megjelent idei második száma tudósít a koronavírus-járvány okán és azzal kapcsolatban hozott döntésekről, intézkedésekről, rektori tájékoztatókról, melyek meghatározták a tavaszi félévet. Interjúink szereplői: Bella Dezső informatikai és biztonsági igazgató, Ziszisz Árisz és Victoria Van Eijk állatorvos-hallgatók.
Az elmaradó egyetemi programokat pótlandó megszületett az ÁTE Karantén Napló kihívás ötlete, mely kreatív játékként az online tér segítségével hivatott hallgatóinkat és az egyetem iránt érdeklődőket szórakoztatni, aktivizálni, közösségünket formálni.
Az Új Nemzeti Kiválóság Program célja, hogy támogassa a hazai kutatói utánpótlást. A „Tehetséggel Fel!” ösztöndíj ezen belül is egy egyedülálló lehetőség, mely a leendő elsőéves, kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalokat igyekszik megszólítani.
A Magyar Formatervezési Tanács ismét meghirdette a Magyar Formatervezési Díj pályázatot, járványügyi helyzet okán hosszabb benyújtási határidővel és egyszerűsített benyújtási folyamattal.
Megjelentek az Új Nemzeti Kiválóság Program 2020/2021. évi kiírásai
A Magyar Hősök Emlékünnepén azokra a magyar katonákra és civilekre emlékezünk, akik az elmúlt 1000 év harcaiban Magyarország védelmére keltek és hősi halált haltak.
A Prof. Dr. Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter által életre hívott orvostudományi kutatási konzorcium ma mutatta be az eddig elért eredményeket a kórházak főigazgatóinak tartott szakmai videokonferencián. A konzorciumot négy Országos Intézet alkotja bevonva három egyetem különböző kutatócsoportját, így a Pécsi Tudományegyetem, az Állatorvostudományi Egyetem bioinformatikai kutatócsoportjait, valamint az Eötvös Lóránd Tudományegyetem komplex rendszerek fizikája tanszékét.
Magyar felmenőkkel rendelkezik, Szaúd-Arábiában nőtt fel, de szívének egy darabja örökre Budapesten maradt. Gyógyított krokodilt és csavarozott teve állkapcsot mielőtt felhagyott volna a klinikai praxissal. Dr. Mark Hedberggel beszélgettünk.
Hatalmas érdeklődés övezte az Állatorvostudományi Egyetem Madarak és Fák Napja alkalmából rendezett kreatív pályázatát. A közel egy hónapig folyó verseny olyan magyar és nemzetközi, 6 és 18 év közötti művészi vénával megáldott iskolásoknak szólt, akiknek szívügye a természet és szívesen közkinccsé teszi alkotását.
Előző cikkünkben bemutattuk Dr. Schwahofer Annát, aki több ezer állat sorsáról dönt nap mint nap. A folytatásban arról mesélt, mivel is jár a haszonállat-gyógyászat a mindennapokban, miért döntött úgy, hogy a lógyógyászat helyett itt helyezkedik el, van-e különbség a kis- és nagyállatpraxisban a bérek terén, valamint néhány érdekesebb esetébe is beleláthatunk.