A Kémiai Tanszék története

Intézményünkben a természettudományos alapképzést szolgáló rendszeres kémiai oktatás 1857-ben kezdődött el. A kémia alapfogalmait magyar és német nyelvű kurzus keretében Galambos Márton (1820-1872) adjunktus adta elő. Galambos elhunyta után a kémia oktatását Thanhoffer Lajos (1843-1909), az élettan professzora folytatta. Ezt követően Than Károlynak, a hazai kémia nagy tekintélyű vezéralakjának elképzeléseit megvalósítva, Trefort Ágoston kultuszminiszter Liebermann Leó (1852-1926) orvosdoktort és egyetemi magántanárt nevezte ki az újonnan felállított Kémiai Tanszék vezetőjévé (1879).
Liebermann Leó, a magyar biokémia, immunkémia, közegészségtan, élelmiszer-higiénia és egészségpolitika kimagasló alakja már neves kémikusként kapcsolódott be az állatorvosképzésbe: 23 éves korában (1875) az innsbrucki egyetem képesítette őt az orvosi kémia magántanárává. Hazatérése megbízták az újonnan felállított Országos Kémiai Intézet és Vegykísérleti Állomás megszervezésével és vezetésével, miáltal a Tanszék az oktatás mellett a kémiai kutatásban is országos hatáskörökhöz és vezető szerephez jutott.
Kémiai professzorként kifejtett munkássága az általános, a szervetlen, az analitikai és a szerves kémia számos kérdését felöleli, legjelentősebb mégis az ?orvosi chemia?, azaz a biokémia úttörőjeként folytatott tevékenysége. A fehérje kimutatására kidolgozott kémiai reakciója (Liebermann-próba) ma is használatos. A fehérjék sav-, bázis- és sókötő képességére, az enzimek kimutatására és sok egyéb kérdésre vonatkozó – részben tanítványaival folytatott – vizsgálatai mellett kiemelendő a hidrogénion-koncentráció elektrometriás meghatározására kifejlesztett módszere, amelyet ő vezetett be a biokémiába.
Liebermann tanítványával, Bugarszky Istvánnal közösen adta ki a ?Chemia? című tankönyvet (1900), mely további kiadásokat ért meg. Más kémiai tárgyú könyve is megjelent, pl. a német nyelvű ?Grundzüge der Chemie des Menschen? (1880); ?Tabellen zur Reduktion der Gasvolumina? (1882); ?Die chemische Praxis? (1883), valamennyi Stuttgartban.
Eredményes munkásságával Liebermann széles körű elismerést aratott. Igen fiatalon, már 43 éves korában (1895) kir. tanácsosi címmel tüntették ki, számos tanítványából lett neves tudós. Mindezen sikerei ellenére Liebermann csak a ny. rendkívüli tanár rangjáig juthatott el az állatorvosi akadémián. Ez a tény döntő szerepet játszott abban, hogy Fodor Józsefnek, a közegészségtan egyetemi tanárának halála (1895) után Liebermann lépett Fodor örökébe. Liebermann Leót követően az egyik tanítványát, Bugarszky Istvánt bízták meg a Tanszék vezetésével.
Bugarszky István (1868-1941) bölcsészdoktor, korábban, mint segédtanár működött Liebermann mellett, és jelentős oktatási gyakorlatot szerzett. 1902-től kezdve pedig a vegytan és a vegytani gyakorlatok mellett fizikai kémiát oktatott. Bugarszky az 1906/07- es tanévben rektorhelyettes lett.
Kutatásai során főleg reakciókinetikai kérdésekkel foglalkozott. Elsőként ért el jelentős eredményeket a szabadenergia kísérleti meghatározásával, majd első, kísérleti bizonyítékát adta Thomson-Berthelot-féle elmélet tarthatatlanságának. Hazai és külföldi tankönyvek egyaránt elismerik ennek a felfedezésnek a jelentőségét. Kísérletileg ő állapította meg a fehérjék amfoter jellegét, és ezzel fontos kísérleti adatokat szolgáltatott a fehérjekémia számára. Az 1912/13-as tanévben az intézetben végzett önálló tudományos vizsgálatokat Rusznyák István orvos, klinikai gyakornok, a későbbi egyetemi tanár, az MTA egyik volt elnöke is.
Bugarszky 1913-ban ny. r. egyetemi tanári kinevezést kapott a budapesti tudományegyetem vegytani tanszékére, amelynek 25 éven át vezetője volt, majd 1938-ban nyugállományba vonult.

Utódául Rhorer László (1874-1937) ny. r. tanárt bízták meg a vegytani tanszék ideiglenes vezetésével. Ugyanakkor a miniszter kinevezte Gróh Gyulát az Állatélettani és Takarmányozástani Kísérleti Állomás segédvegyészét az állatorvosi főiskola segédtanárává, és megbízta Rhorer mellett ideiglenesen a vegytani tanszék teendőinek ellátásával. 1917-ben kinevezték Gróh Gyulát (1886-1952) a kémia ny. r. tanárává.

Az 1917/18-as tanévben intézményünk tanszékén önálló tudományos munkát végzett Hevesy György egyetemi magántanár, aki 1913-ban először alkalmazott radioaktív izotópot nyomjelzőként, s aki ezért 1943-ban megkapta a kémiai Nobel-díjat.

Az 1919/20-as és 1920/21-es tanévekre Gróh Gyulát prorektorrá választották. 1925-ben lett az MTA levelező, 1936-ban rendes tagja. 1942-től volt a Magyar Kémikusok Egyesülete elnöke, 1945-től a Természettudományi Társaság elnöke, s elévülhetetlen érdemeket szerzett a vegyészképzés korszerűsítésében is!

Amikor az állatorvosi főiskola önállósága és ezzel együtt a kémiai tanszék is megszűnt (1934), ő állt az új egyetem állatorvosi osztálya keretén belül működő kémiai laboratórium élén is, mindaddig, amíg 1937-ben helyét át nem vette Doby Géza.

Doby Géza (1877-1968) korábban a debreceni egyetem orvosi karán volt az orvosi kémia ny. r. tanára. Irányításával az oktatás mellett tudományos munka is folyt: növényfiziológiai, enzimológiai, talajkémiai tárgyú kérdésekkel foglalkoztak.

1944. szeptember 13-án bombatámadás érte a Rottenbiller utcát, ekkor a kémiai intézet is nagyobb kárt szenvedett.

A felszabadulás utáni időszakot fémjelzi Urbányi László neve.

Urbányi László (1902-1974) vegyészmérnök 1926-ban került az állattenyésztéstani intézetbe. 1941-től lett egyetemi intézeti tanár az állatorvosi osztályon, 1947-től pedig vezetője lett az akkori állatorvos-tudományi kar kémiai intézetének. 1950-ben tudományos dékánhelyettes, 1952-ben pedig a mezőgazdasági tudományok doktora.

Az 1956/57-es tanévben Urbányi László a főiskola igazgatója volt, azonban a politikai konszolidáció után felmentették. Távozása után Szekeres László vegyész került a kémiai tanszék élére, aki 1952-től az agrártudományi egyetemen tanszékvezető docens, és ebben az évben lett kandidátus. 1957-60 között az akkori agrártudományi egyetem rektorhelyettesi tisztét töltötte be. Tudományos munkásságát a szerves, ill. a szervetlen kémiai analitika körében végezte.

1968-ban Szekeres nyugállományba vonulása után Nádor Károly vegyészmérnököt nevezték ki professzorrá a kémiai tanszék élére. Első munkahelye az Orvostudományi Egyetem Gyógyszertani Intézete volt. 1954-1968-ig az MTA KOKI gyógyszerkutatási osztályát vezette, majd éveken át oktatta a gyógyszerkémiát a budapesti Műszaki Egyetemen.

Több új gyógyszer (Gastropin, Gastrixon, Mydeton, Spiractin, Yutac) kifejlesztése fűződik a nevéhez. Külföldi ösztöndíjjal járt Angliában és az USA-ban is. 1952-ben, az addigi munkásságáért megkapta a kémiai tudományok kandidátusa fokozatot.

Pályafutása során gyümölcsöző kapcsolatot alakított ki a gyógyszeriparral, ennek keretében valósította meg munkatársaival az ösztron és az egyik prosztaglandin totálszintézisét.