193 csapat jelentkezett idén a 2016-óta az Állatorvostudományi Egyetem Hallgatói szervezésében létrejövő tanulmányi versenysorozatra.

193 csapat jelentkezett idén a 2016-óta az Állatorvostudományi Egyetem Hallgatói szervezésében létrejövő tanulmányi versenysorozatra.
PANNÓNIA Ösztöndíj Program 2024/2025 Hallgatók részére Oktatók/Munkatársak részére A nemzetköziesítési program megvalósítása nemzetközi mobilitási ösztöndíjak nyújtásán, továbbá a kapcsolódó egyéb, meghatározott költségek támogatásán keresztül történik, amely a modellváltott egyetemek hallgatói, oktatói, kutatói és munkatársai, valamint a külföldi partnerintézmények oktatói, kutatói (továbbiakban együttesen: egyetemi polgárok) számára biztosít Magyarországon kívülre vagy Magyarországra irányuló rövid- vagy hosszú távú
Tájékoztató letöltése pdfben, kattintható linkekkel.
Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora elmondta, hogy az Árpád-kori kunfakók ellenállók voltak, amely a harcmodorból és a vándorlásból is következett.
Közel ötven előadás, három terem, hét szekció és egy első helyezés a rövid mérlege a 2024. február 16-án tartott, Kárpát-medencében agrártudományokat kutató doktoranduszok kutatási eredményeinek bemutatására lehetőséget kínáló eseménynek.
Prof. Dr. Sótonyi Péter rektor fővédnökségével az Állatorvostudományi Egyetemen került sor február 16-án a II. Magyar Agrártudományi Doktoranduszok Szimpóziumára.
Idén 7. alkalommal rendeztük meg az Állatorvostudományi Egyetem Állásbörzéjét, amely kiváló távlati lehetőségeket kínál a nemrégiben végzett és a tanulmányaikat még folytató állatorvosoknak. Büszkék vagyunk Egyetemünk nemzetközi szinten is kiemelkedő oktatási színvonalára és arra, hogy diákjaink tanulmányaik végeztével a világon bárhol megállják helyüket. Az évről évre megrendezett állásbörzével a célunk, hogy megismertessük az érdeklődőkkel a
Nagy szakmai presztízsű konferenciákon képviselte egyetemünket az Immunológiai Munkacsoport két tagja.
Az MTA Állatorvos-tudományi Bizottsága és az Állatorvostudományi Doktori Iskola 2024. január 29- 31. között, immár ötvenedik alkalommal tartotta meg az Akadémiai Beszámolók üléssorozatot.
A hiánypótló tematikaként létrejött, magyar nyelven kötelező és idegennyelvű képzésben pedig fakultatív tantárgy mára szerves részét képezi az egyetemi, élő állatokkal eltöltött gyakorlati oktatásnak.
Hazánk 1979-ben csatlakozott a Ramsari Egyezményhez. Jelenleg 23 magyarországi terület van a listán, amely összesen 130 ezer hektárt jelent.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által kezelt Egyetemi Innovációs Ökoszisztéma elnevezésű pályázati konstrukció keretében Innovációs Iroda jött létre az Állatorvostudományi Egyetemen, amely szervezeti egység ösztönzi az oktatókat, kutatókat, hallgatókat piaci hasznosításra esélyes kutatási eredmények létrehozására.