A legjobbkor ültünk le beszélgetni – az azóta már doktorrá avatott -, 24 éves és 192 centiméter magas Kondor Milánnal. Azon a héten történt ez, amelynek első felében még az államvizsgájára készült, a másik felében pedig már anatómiai gyakorlatot vezetett. Nem egyszerűen „csak” az elsősöknek, hanem a csoportba tartozó öccsének is, Raulnak, aki akkor tudta
Hírek
Rektori főtanácsadóként dr. Süth Miklós állatorvosdoktor, címzetes egyetemi docens két feladatot kapott. Az egyik az Állatorvostudományi Egyetemen zajló képzés amerikai akkreditációjának elősegítése, a másik az élelmiszerlánc biztonság még erőteljesebb megjelenítése a képzésben. A lapunknak adott interjúban elmondja, hogy Pápán, a szülői házban, a húskombinátban dolgozó édesapja révén az ábécével együtt ismerte meg az élelmiszerhigiénia követelményeit.
Bartha Tibor nemzetközi rektorhelyettes, az Élettani és Biokémiai Tanszék vezetője „a társaság középpontja” embertípust testesíti meg. Sziporkázó személyiség, a körülötte állók szinte magukba szívják anekdotáit, bölcsességeit és tréfáit. Beszélgetésünk után – amire a tudományos diákköri konferencia szünetében kerítettünk sort – jegyzeteimet rendezgetve, egy sor, kiemelést érdemlő megállapításából állítom össze a leadet: „Édesapám hihetetlenül jól tudta
Mintegy 30 ország állatorvos kutatóival és zoológusaival működik együtt, kilenc ezoterikus, többségében a buddhista világnézethez és valláshoz kapcsolódó könyvet fordított és szerkesztett dr. Hornok Sándor egyetemi docens, a Parazitológiai és Állattani Tanszék vezetője. Kutatási területe a kullancsok és más vérszívó ízeltlábú vektorok, valamint az általuk közvetített kórokozók területi-szezonális előfordulása, állat- és humán egészségügyi jelentősége. Az
Mosolyok és könnycseppek nem zárják ki egymást. Ruff Alexandra örömtől kicsattanó arca (az aulától a parkon át az előadótermekig kísértem figyelemmel a menet élén) számomra az idei ballagás jelképe marad. De azt a könnyárt elindító meghatottságot is át tudom érezni, ami az Országos Állategészségügyi Verseny végén tört rá. Igen! A fiatalon elért első sikerek élményei
Állatorvostudományi Egyetem Anatómia Tanszékének kutatóprofesszora, számos világhírű kutatóintézet vendégprofesszora 1967-ben született Nagykőrösön. Olasz származású felesége kutató biológus, szintén a Yale Egyetemen dolgozik. Négy gyermek édesapja. Apai ágon harmadik generációs állatorvosként 1992-ben végzett Budapesten. PhD fokozatot a Szegedi Tudományegyetemen, 2000-ben szerzett biológiai tudományokban. Az Anatómia Tanszéken kezdte tudományos pályafutását, majd az Egyesült Államokban, a Yale Egyetem
Újabb Alumni Találkozót szerveztünk az Állatorvostudományi Egyetemen. Ezúttal az 1979-es évfolyam hallgatói érkeztek az egykori Alma Materükbe
Idén ismét csatlakozott az Állatorvostudományi Egyetem a Kutatók Éjszakája rendezvénysorozathoz.
Emberi Erőforrások Minisztériumának Sportért Felelős Államtitkársága pályázatot hirdet a tanév I. félévére Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogram 2019/2020 címmel.
Nem múlhat el a szeptember ökörsütés nélkül. Idén pedig egy hatalmas meglepetéssel is készültünk a hallgatóinknak.
Az idén Mezőkövesden, Zsóry-fürdőben táboroztak az Állatorvostudományi Egyetem gólyái.
Különleges programmal indítottuk a 2019/2020-as tanévet az Állatorvostudományi Egyetemen. Idén először szerveztük meg új diákjainknak a „Magyar és Nemzetközi Gólyanapot” az üllői Dóramajor campusunkon.