Default view

HSUP program

Hungarian Startup University Program 2025 (HSUP)

A Hungarian Startup University Program Magyarország első, angol nyelvű felsőoktatási szintű startup kurzusa. A Program egy két féléves e-learning tárgy, amelynek I. félévében az innovatív gondolkodásmód és a startup világ megismerése kerül a fókuszba, míg a II. félévben vállalatépítéssel kapcsolatos gyakorlati tudást sajátíthatnak el a hallgatók. Az első félév végén a vizsga mellett a hallgatók vállalkozási ötletükről egy one-pagert készítenek, amelyen a második félév során egyetemük javaslatára és a Nemzeti Innovációs Ügynökség támogatásával dolgozhatnak. A második félévet is elvégző hallgatók vállalkozási ötletüket és az elkészült MVP-t (Minimum Viable Product – legkorábban használható, életképes prototípus) akár befektetők előtt is bemutathatják. A program egy szereposztó teszt (16 personalities) kitöltésével kezdődik, amely alapján a startup világ 4 legfontosabb alapítói szerepe közül javaslatot teszünk arra, hogy milyen szerepben végezze el a hallgató képzést.

Projekt neve: HSUP program lebonyolítása 2025

Projektazonosító: STARTUP-2025-HSUP-005
Felhívás: STARTUP-2025-HSUP

ÁTE  támogatási összeg: 4 500 000 HUF
Támogatási intenzitás: 100%

Projekt futamideje: 2025.02.01-2025.06.30

Közreműködő szervezet: Nemzeti Innovációs Ügynökség

Tematika:

I.   Semester – félév

  1. Idea Validation – Ötletgenerálás
  2. Market Research and Product Development – Piackutatás és termékfejlesztés
  3. Marketing -Marketing
  4. Business models – Értékesítési stratégia és üzleti modellek
  5. Financial Planning – Pénzügyi Tervezés
  6. Basics of Legal and HR – Jogi és HR alapok
  7. Introduction tot he Startup World – Bevezetés a startup világba

II.   Semester – félév

  1. The Team – A csapat
  2. Writing a Business Plan – Üzleti terv írása
  3. Investment and Investors – Befektetés és befektetők
  4. Softwares and Tools for Efficient Operation – Szoftverek és eszközök a hatékony működéshez
  5. Case Studies in Details – Esettanulmányok részletesen

Programról bővebben:

Hungarian Startup University Program (HSUP)

HSUP platform

 

———————————————————————————–

 

HÍREK:

EREDMÉNYESEN ZÁRT A HSUP TAVASZI FÉLÉVE

 

FELHÍVÁS 2023/2024-es tanévre:

INNOVÁCIÓMENEDZSMENT 2.

INNOVÁCIÓMENEDZSMENT 1.

FELHÍVÁS 2022/2023 -as tanévre:

Innovációmenedzsment 1. – Állatorvostudományi Egyetem (univet.hu)

Innovációmenedzsment 2. – Állatorvostudományi Egyetem (univet.hu)

 

FELHÍVÁS 2021/2022

Hírek

  • Az Állatorvostudományi Egyetemen  2021/2022-es tanévben összesen 25 hallgató kezdte meg a képzést és vette fel a HSUP/Innovációmenedzsment tantárgyat az  az első Hungarian Sturtup University program keretében.

 

  • Második félévet 19 ÁTE hallgató folytatta, közülük is 11-en jogosultak  HSUP ösztöndíjra!

A Hungarian Startup University Program második tanévének zárásaként 2022. július 13-án rendezték meg Kápolnásnyéken a HSUP Demo Day nevű pitch versenyt.

A Hungarian Startup University Program második tanévének zárásaként ismét megrendezték a HSUP Demo Day nevű pitch versenyt, amelyen az országos program 27 tagegyetemének 189 projektcsapata közül a legjobbak vehettek részt. A kiválasztás alapját a csapatok által benyújtott Progress Reportok és rövid bemutatkozó videók jelentették, amelyek alapján a HSUP partner cégei választották ki a legpiacképesebb, és szakmailag leginkább megvalósíthatónak ígérkező 20 projektet. Az Állatorvostudományi Egyetemről 1 projekt jutott be a döntőbe.

Bővebben:

Magyar egyetemi ötletek hódíthatják mega világot (insiderblog.hu)

 

A Hungarian Startup University Program a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával valósult meg.