A tanszék története napjainkig
A tanszék bemutatása a Kamarai Állatorvos lapban 2015-ből
A szülészet különálló tantárgyként oktatása a hazai orvosképzésben viszonylag későn kezdődött. Több mint 200 évvel ezelőtt az orvos- és sebészhallgatók rendszeres tanulmányaik során már részesültek szülészeti eszköz- és műtéttani oktatásban, azonban önálló szülészeti tanszék az orvoskaron is csak 1817-ben alakult.
Az állatorvoslás helyzete valamivel később, a szarvasmarha-tenyésztés intenzívvé válásával változott meg alapvetően. A XIX. század második felében a kultúrfajták behozatalával és meghonosításával, a rideg tartásról az istállózásra való áttéréssel, az állattartás állattenyésztéssé fejlesztésével függ össze az állatorvosi szülészet fejlődése. Darwin tanainak terjedése, közvetlenül pedig intézményünk hajdani nagyhírű professzora, Zlamál Vilmos (1803-1886) munkásságának eredményeként változott az addig kizárólag szaporítási értelemben használt „tenyésztés” szavunk állattenyésztéstanná, amely már a természetrajz, étrendtan, küllemtan, ménestan és fajtatan ismeretanyagát magában foglaló komplex diszciplina lett, amely mindezt a szaporítás szolgálatába állította. Így válik érthetővé, hogy az 1851-től Galambos Márton (1820-1872) által oktatott ún. „tenyésztéstan” miért foglalkozott még szinte kizárólag a fedeztetéssel és az elléssel kapcsolatos kérdésekkel. Az állattenyésztéstan oktatására 1873-ban Tormay Béla vezetésével önálló tanszéket állítottak fel. Ő előadásaiban a szülészet ismeretanyagát, ill. feladatkörét is tanította, de természetesen csak elméletileg, mivel sem klinikája, sem gyakorlati szülészeti ismeretei nem voltak. Valamelyest változott a helyzet, amikor az állattan és a szülészet előadásával Nádaskay professzort, az anatómia tanárát bízták meg.
Nádaskay Béla (1848-1933) nem volt gyakorló szülész, beteganyag sem állt rendelkezésére, mégis a stúdium jövőbeni szükségességét illetően közel százhúsz évvel ezelőtt megírt sorai szakmai éleslátásáról tesznek tanúbizonyságot: „Minél nagyobb mértékben el fog vonatni a szabad mezőség a ménesektől és gulyáktól, minél nagyobb mértékben kell az istállótartásra átmenni, annál nagyobb szükség lesz arra, hogy az állati szülészet útmutatásai érvényesíttessenek.” Ez a vezérfonal vonult végig az 1887-ben és 1889-ben megjelent szülészettani könyvén is.
Az akadémia négyéves tanfolyamán a szülészetet a IV. tanévben egy féléven át heti három elméleti órában tanították, és a tanrend már szülészeti műtéttani gyakorlatokat is előírt. Ekkor a szülészet a III. szigorlat tárgyát képezte, és előadója 1891-től Monostori Károly (1852-1917), az állattenyésztéstan tanára lett. Monostori az állattenyésztéstan keretei között tárgyalta a tejgazdaság, a tejtermelés és a tejhigiénia kérdéseit is. Hazánkban elsőként írt a lovak mesterséges termékenyítéséről. Műtéttani könyve (1898) a kor legmagasabb színvonalán megírt tankönyvnek számított. Előszavában így ír: „Sokáig az állatorvosi szakoktatásban sem látták szükségesnek azt, hogy a szülészetet s különösen a szülészeti műtéttant külön és behatóan előadják. Állatállományunk nemesbedésével, az istállózás térölelésével azonban már egy kiváló szakemberünk – Tormay Béla – múlhatatlanul szükségesnek látta, hogy a szülészet tanítására nagyobb súly fektettessék.” „Nádaskay műve – mint írta – máig elfogyván, érthető, hogy a Magyar Országos Állatorvos-Egyesület azt pótolni kívánja, illetőleg kiegészíteni óhajtja olyan munkával, amely különösen a vemhesség és szülés kórtanára és műtéttanára fekteti a súlyt.”
Midőn az állatorvosi akadémia főiskola rangra emelkedett, a szülészet tanítását Plósz Béla, a sebészet nyilvános rendes tanára vette át (1899). Az elméleti előadások egy szemeszteren át heti 3 órában, a szülészeti gyakorlatok pedig két féléven át ugyancsak heti 3 órában voltak rendszeresítve. Plósz ismerte föl a szülészet gyakorlati jelentőségét: az ellési segélynyújtást már fantomon oktatta, és vágóhídról kapott borjúmagzatokon rendszeresen gyakoroltatta az embryotomiát. Működésének idejére esik a neves külföldi állatorvos szülész, De Bruin könyvének magyar nyelvre fordítása. A Tapken gyakorló állatorvos által átdolgozott, kitűnő tankönyv Feiler Alfréd pozsonyi törvényhatósági állatorvos fordításában „Szarvasmarha-szülészet” címmel 1911-ben jelent meg magyar nyelven. Plósz nevéhez fűződik a sertések castratiójának és ovariectomiájának állatorvoskézbe kerülése, ezáltal a laikus „herélők” és „miskárolók” működésének megszűnése. A meddőség jelentőségének felismerésén túl neki köszönhető későbbi utódjának, Hetzel Henriknek, a hazai állatorvosi szülészet kiemelkedő alakjának mentorálása.
Hetzel (1875-1949) először Plósz sebészeti klinikáján dolgozott tanársegédként, majd Gödöllőre helyezték járási állatorvosnak (1909), ahol a koronauradalom főállatorvosi teendőinek ellátásával is megbízták. Ugyanakkor fölkérték az állatorvosi főiskola gyakorlati tanfolyamának vezetésére. Plósz érdeme, hogy kiváló képességeit felismerve, Hetzelt dániai tapasztalatai alapján kiszemelte a szarvasmarha-meddőség elleni küzdelem hazai megszervezésére. Így azután Hetzel már Plósz ajánlásával utazhatott Dániába Albrechtsenhez, a meddőség kiváló szakérőjéhez. A tanulmányútból tartós szakmai-baráti kapcsolat fejlődött, amelynek eredményeként hazánkban Hetzel irányítása alatt Albrechtsen prevenciós módszerével, az egészséges állományok rendszeres szűrővizsgálatával indult meg a meddőség elleni szervezett védekezés.
Hetzel először csak a meddőség kór- és gyógytanának oktatására kapott megbízást (1912). Még ugyanabban az évben közrebocsátotta a több kiadást is megért meddőségi könyvét, amely a hazai viszonyok feltárása, a meddőség okozta károk számadatok tükrében való bemutatása mellett az okokra és a tennivalókra is rámutatott. Miután időközben elkészített disszertációja alapján állatorvos doktorrá promovált, Hetzelt 1918-ban megbízták a szülészet előadásával önálló diszciplina formájában, 1927-ben pedig nyilvános rendes tanárrá nevezték ki. 1946-ban történt nyugalomba vonulásáig töltötte be tanszékvezetői és klinikaigazgatói tisztet. Működése alatt az állatorvosi szülészet nemcsak önálló tudománnyá vált, hanem felvirágzott, amelynek Hetzel professzor nemzetközileg elismert képviselőjévé és fejlesztőjévé vált. Az embriológia, a vemhesség, az ellés élet-, kór- és gyógytana, a szaporodás szerveinek fertőző és nem fertőző eredetű betegségei, azok gyógykezelése, valamint az ellenük irányuló küzdelem szervezése és irányítása mind Hetzel kezébe került. Foglalkozott a tartási és a takarmányozási viszonyok, valamint az anyagcsere rendellenességei okozta szaporodási zavarokkal; a méhgyulladások kezelésével és leküzdésével; küzdelmet indított a brucellosis ellen, szervezte a tőgygyulladás elleni védekezést; Mészáros István munkatársával közösen tisztázta a méhnyálkahártya ún. mirigyes-tömlős túltengésének (hyperplasia glandularis cystica endometrii, HGCE) oktanát; vizsgálatokat folytattak a trichomonasok kórokozó szerepének tisztázására; foglalkozott neonatológiával és az ellés utáni dysmetaboliás eredetű rendellenességekkel. Kiváló szakember volt, aki klinikus szemlélettel nyúlt az állatorvosi szülészet elméleti kérdéseinek, ill. feladatainak megoldásához is; az állatorvostan-hallgatók az ő előadásaiból és könyveiből ismerték meg a fejlődéstant, amely nála nem zoológiai, hanem orvosi-klinikai beállítottságú volt; vizsgálta a méhmagzat fekvését, helyeződését; a magzatvíz fajsúlyát, összetételét; a magzatburkok és a magzatvíz súlyarányát az anyaállathoz és a magzathoz viszonyítva; foglalkozott a magzatok korának meghatározásával. A későbbiekben érdeklődése egyre inkább endokrinológiai irányba fordult, és a vemhesség korai megállapítására, majd a neurohormonális kutatásokra összpontosította a maga és a vezetése alatt dolgozó munkatársai, valamint az intézetében feladatot kapó doktoranduszok figyelmét.
Hetzel nevéhez fűződik az új szülészeti klinika létrehozása. Az 1929-ben megkezdett építkezés eredményeként 1930-ban kezdte meg működését az új intézmény, amely beosztását, berendezését és felszereltségét (műszerezettség) tekintve a maga korában a legmagasabb igényeknek is megfelelt, és kiérdemelte a külföldi látogatók elismerését.
Klinikai gyógyító-megelőző, valamint kutató- és szervezőmunkája mellett Hetzel nagy súlyt helyezett a tanszéki elméleti és gyakorlati oktatásra. Előadásait mindig maga tartotta, s már 1924-ben kiváló szülészeti tankönyvet adott hallgatói kezébe: 302 oldal terjedelemben 63 képpel az akkori idők egyik legszebb és legjobb tankönyve volt (1944-ben második kiadásban is megjelent). Ugyancsak két kiadást ért meg „A sertések miskárolása” c. könyvecskéje, amelyben Hetzel a laikus miskárolók mesterségét orvosi szintre emelte, és állatorvosi feladatkörré avatta az ovariectomiát. Egyébiránt is nagy gondot fordított az elméleti oktatás mellett a gyakorlati képzésre: kieszközölte, hogy a hallgatóság a vágóhídon a vemhesség, valamint a nemi szervek és a tőgy vizsgálatát gyakorolhassa. Üzemi bemutatókat tartott gyakorló állatorvosoknak; speciális műszereket (pl. méhmosó fecskendőt, ujjkést, ecraseurt, stb.) szerkesztett; bevezette nagyállatokon az epidurális és infiltrációs anesztézia alkalmazását; kidolgozta a kisállatok méhexstripációjának műtétét, amit kevés változtatással ma is alkalmaznak. 1936 és 1945 között ő vezette a poliklinikai rendelést is. A szülészeti klinika megalapítása mellett Hetzel az állatorvosi szülészetnek és a meddőség elleni küzdelemnek is hazai kezdeményezője lett. Működését a nemzetközi elismerésen kívül számos kitüntetés, a tanári kar részéről a dékáni tisztségre való megválasztás honorálta.
Tanszéki utódja közvetlen munkatársa és tanítványa, Szepeshelyi Andor (1903-1989), 1927-ben nyerte el az állatorvosi, két esztendővel később állatorvos-doktori oklevelét. Munkásságát Marek professzor mellett kezdte, majd 1931-ben a szülészeti tanszékre került és egyetemi magántanári képesítést szerzett. 1946 és 1948 között volt a szülészeti tanszék vezetője. Ezután a politikai tisztogatás áldozata lett, először egy évig rendelkezési állományban tartották, majd el is kellett hagynia az intézményt. Az éppen akkor szervezés alatt levő mesterséges termékenyítés munkájába kapcsolódott be, és mint az Országos Mesterséges Termékenyítő Központ igazgatóhelyettese, ill. a központi laboratórium vezetője tevékenykedett 1967-es nyugállományba vonulásáig. Korábbi szakirodalmi munkássága alapján 1952-ben elnyerte az állatorvos tudomány kandidátusa fokozatot. Tevékenységét számos kitüntetéssel ismerték el.
A szülészeti tanszék vezetője Szepeshelyi után Bölcsházy Kálmán (1901-1978) lett, aki közel 20 esztendeig állt a tanszék élén. Bölcsházy 1927-ben szerzett oklevelet, majd a szülészeti tanszéken 4 éven át dolgozott. A hormonológiai vizsgálatok bevezetésének első hazai állatorvos úttörője volt, e témakörből választotta doktori értekezésének anyagát is: A tehén vemhességének korai megállapítása a vizelet petefészekhormon-tartalmának kimutatásával (1929). Ezt követően 10 éven át vidéken dolgozott, majd a Földművelésügyi Minisztérium állategészségi ügyosztályán teljesített szolgálatot. 1948. november 1-jével kapott megbízást a szülészeti tanszék vezetésére. Elsők között mutatott rá az állatok koncentrálásával megváltozott tartási-takarmányozási körülmények és a halmozódó szaporodásbiológiai problémák közötti összefüggésre és arra, hogy az állati szervezet biológiai egyensúlya és reprodukciós képessége döntően az egyed és a környezet harmonikus egységének függvénye. Több eredeti műszert konstruált, amelyek prototípusát legtöbbször saját kezűleg készítette jól felszerelt műhelyében, nemegyszer tökéletesebb kivitelezésben, mintha üzemben készültek volna. Hazai és nemzetközi műszerkiállításokon számos díjat és elismerést szerzett, ezáltal neve ismertté vált az ország határain túl is. Tanári működése alatt gazdag publikációs tevékenységet folytatott. Először Hetzel szülészeti könyvét jelentette meg, majd Mészáros Istvánnal közösen átdolgozta és korszerűsítette azt (1952-1953, ill. 1960-1962). Id. Cseh Sándorral összeállított meddőségi műve is két kiadást ért meg (1959, 1963).
A szülészeti tanszék történetének és tevékenységének ismertetése során nem hagyható ki Mészáros István (1910-2006) címzetes egyetemi tanár neve, aki a szaporodásbiológia és a mesterséges termékenyítés terén fejtett ki jelentős aktivitást, és – bár nem volt vezetője – évtizedeken át több szállal kapcsolódott a tanszékhez. 1933-ban kapott állatorvosi és 1934-ben doktori diplomát. Három éven át volt Hetzel tanársegédje. 1946-tól a Földművelésügyi Minisztérium alkalmazásában részt vett a tenyészbénaság felszámolásában. 1947-ben a mesterséges termékenyítés szervezésére létrehozott bizottságban vezető szerepet töltött be. Kis létszámú munkacsoportjával elindította a mesterséges termékenyítést, és e munkát a Központi Mesterséges Termékenyítő Főállomás igazgatójaként 30 éven át töretlenül irányította. Hazai és külföldi előadásai, publikációi és Bölcsházy professzorral írt tankönyvei, valamint számos szakmai és társadalmi funkciója elismeréseként Kossuth-díjjal tüntették ki.
Bölcsházy nyugalomba vonulását követően utódja id. Cseh Sándor (1914-1972) lett, aki 1939-ben szerzett állatorvosi oklevelet. 1940-ben került Hetzel professzor mellé, ahol, mint egyetemi tanársegéd 1943 augusztusáig teljesített szolgálatot. Ez idő alatt ellátta a kisállatok poliklinikai rendelését is. „A pertubáció diagnosztikai jelentősége a szarvasmarha petevezető-betegségeinél” c. munkájával 1942-ben állatorvosdoktori oklevelet szerzett. 1943-ban járási állatorvosnak nevezték ki, egyúttal külön megbízást kapott a kisbéri ménesbirtokon a szigorló állatorvosok gyakorlatának vezetésére. Katonai szolgálat és három év orosz hadifogság miatt azonban csak hazatérte után, 1948-ban folytathatta szakmai pályáját. Ekkor a Földművelésügyi Minisztérium a magyarkeresztúri első hazai szarvasmarha-termékenyítő főállomás szervezésével és a mesterséges termékenyítés technológiájának kidolgozásával bízta meg, majd ő képezte ki az akkor alakuló 10 mesterséges termékenyítő állomás vezetőit is. 1951-ben Budapestre helyezték, és megbízták az Országos Mesterséges Termékenyítő Központ laboratóriumának vezetésével, majd még ugyanebben az évben került a szülészeti klinikára, ahol haláláig megszakítás nélkül teljesített szolgálatot. 1966-ban, Bölcsházy professzor nyugállományba vonulása után megbízták a tanszék vezetésével. Nagy elhivatottsággal és szorgalommal végezte oktató- és kutatómunkáját. Az egyetemen megalapozta a szaporodásbiológia oktatását, kidolgozta az andrológia és a mesterséges termékenyítés elméleti és gyakorlati képzésének tematikáját. Nevéhez fűződik a nyulak mesterséges termékenyítésének kidolgozása, valamint a szarvasmarha-uterus ellés utáni involúciójának részletes feltárása és nyomon követése. Eredményesen foglalkozott a szarvasmarhák alimentáris eredetű meddőségével, valamint a tüdőgyulladások kóroktanával, amely ellen hatékony gyógyszert dolgozott ki. Tudományos munkásságát a szülészet, a meddőség, a szaporodásbiológia és a tőgybetegségek köréből írt számos dolgozata, az 1966-ban sikeresen megvédett – a tehenek szerviz periódusával foglalkozó – kandidátusi értekezése, valamint számos hazai és külföldi előadás bizonyítja. Az ő tollából jelent meg a két kiadást megért műtéttani egyetemi tankönyv. Lendületes, nagy szorgalommal végzett eredményes munkájának korai halála vetett véget. A szülészet, a szaporodásbiológia és a műtéttan témakörét feldolgozó, 900 oldalt meghaladó terjedelmű kézikönyve megjelenését (1973) már nem érhette meg, ám műve még majdnem egy évtizedig szolgálta az állatorvostan-hallgatók oktatását. Utolsó Hetzel-tanítványként sokat tett a gyakorlati oktatás kibővítéséért.
A szülészeti tanszéknek a Hetzel idejében emelt klinika adott otthont csaknem 40 esztendeig. Az egyetem hosszú távú rekonstrukciós elképzeléseinek megfelelően a Bethlen utcai részt beépítésre szánták, így 1968-ban – egyebek között – ezt a klinikát is lebontották. Az új épület 1973-as elkészültéig a tanszék a belgyógyászat és a sebészet helyiségeiben húzódott meg, de a mintegy hat évig tartó szétszórt, szűkös elhelyezés nagymértékben hátráltatta és lefékezte az addig beindult lendületes tudományos munkát.
Cseh Sándor hirtelen halála után a tanszék vezetésével 1972-ben átmenetileg Horváth György egyetemi docenst bízták meg. Horváth György (1928-2008) állatorvosi diplomáját 1951-ben szerezte meg, majd a szülészeti tanszékre került egyetemi tanársegédnek. A cervixnyálkával foglalkozó disszertációval 1962-ben kandidátusi fokozatot nyert. 1978-ban egyetemi tanárrá nevezték ki. Tudományos munkásságát elsősorban a mastitis oktana, terápiája és prevenciója területén fejtette ki.
1973-ban Haraszti Jánost (1924-2007) nevezték ki a tanszék élére. Haraszti János 1951-ben kapott állatorvosi diplomát, 1952-ben Csukás professzor meghívására került az állattenyésztési tanszékre, ahonnan mintegy két év után a szülészeti tanszékre került tanársegédnek. 1961-ben nyert kandidátusi fokozatot, az értekezés témája a méhhurut curettage útján való gyógykezelése. Az eljárást és a vele kapcsolatos műszert, különösen lovak idült uterinalis bántalma esetén, kiterjedten használták az Egyesült Államok, valamint Kanada területén is. 1978-ban egyetemi tanári kinevezést kapott. Az MTA-MÉM Állatorvostudományi Bizottságának titkára és a MAE Állatorvosok Társasága szaporodásbiológiai szakosztályának elnöke volt. Irányítása alatt a szülészeti tanszék tudományos tevékenysége kibővült, és elsősorban a nagyüzemi szarvasmarhatartásban súlyos veszteségeket okozó ún. periparturialis (post partum) anyagforgalmi zavarok felé fordult. Vizsgálatok folytak az iparszerű sertéstenyésztés szaporodási problémái, ezen belül a korai vemhesség megállapítása és az ivari ciklus szabályozása terén is. Ehhez kapcsolódva a juhok nemi működésének hormonális szinkronizálására szolgáló eljárást dolgozott ki. Ő kezdeményezte a szarvasmarha nemi működését tükröző endokrinológiai kutatásokat, eleinte a vizelet pregnandiol-, majd a vérplazma progeszterontartalmának meghatározásával. A későbbiekben a tanszéken dolgozták ki elsőként a gyakorlat számára is hozzáférhető enzim-immunanalitikai eljárást, amelyet a progeszteronnak vérsavóból és a tejből való kimutatására is alkalmassá tették. Erre az időre tehető a reprodukciós biotechnológiai kutatások megindítása a tanszéken: embrióátültetési kísérletek folytak nyúlon, juhon, sertésen és szarvasmarhán. Ezzel kapcsolatban a fő hangsúly az üzemi gyakorlatba is beilleszthető, nem sebészi embriónyerés és átültetés módszereire esett. Laboratóriumi és klinikai vizsgálatokkal igazolta a szárazon álló tehenek helytelen tartása-takarmányozása és az ellés után késedelmesen meginduló nemi működés közötti összefüggést a metabolikus és endokrin folyamatok alakulásának tükrében. Az eredmények alapján fel lehetett hívni az állattartó üzemek figyelmét a tejtípusú szarvasmarhák szárazon állási alatti helytelen takarmányozásának jelentős szerepére az ellés utáni reprodukciós zavarok keletkezésében, e témából írta akadémiai doktori értekezését (1984). A kutatási irányok között szerepelt továbbá a borjak halvaszületésének, valamint a szarvasmarha cisztás petefészek-elváltozásai oktanának, ill. gyógykezelésének vizsgálata.
A tanszék vezetését 1991-től Zöldág László (szül. 1948) vette át, aki – miután két szemeszteren át a Wiener Tierärztliche Hochschule hallgatója is volt – 1971-ben Budapesten kapott állatorvosi diplomát. Szakmai pályafutását az Állatorvostudományi Kutatóintézet tudományos segédmunkatársaként kezdte, ahonnan két év után a tanszékre került. Tanszéki munkássága alatt az egyetemi tanársegédtől a tanárig vezető státuszokat végigjárva vette ki részét a szülészet és szaporodásbiológia oktatási és kutatási feladataiból. Humboldt ösztöndíjasként a Hannoveri Állatorvosi Főiskolán végzett vizsgálatokat a szarvasmarha meddősége területén, ebből a témakörből védte meg „A petefészek nagycystás tüszőelfajulása tejelő tehenekben” című kandidátusi disszertációját. Vezetése alatt a tanszék felvette az oktatott szakterületet jobban tükröző „Szülészeti és Szaporodásbiológiai Tanszék és Klinika” nevet, a kis- és a nagyállat klinikákat az oktatás céljainak megfelelően felújították. Itteni évei alatt, közel 80 szakközleménye mellett, az oktatást segítő 6 tan- és szakkönyv írásában szerzőként és társszerzőként vett részt. 1997-ben az állattenyésztési takarmányozástani és laborállat-tudományi intézetbe került át, ahol az Állattenyésztés és genetika osztály vezetőjeként a hasonló nevű tantárgy oktatását szervezte magyar, angol és német nyelven.
Az őt követő Solti László (szül. 1946) id. Cseh Sándor idejében csatlakozott a tanszékhez, ahol 1972-től 1989-ig tanársegédtől a docensig végigjárta az oktatói ranglétra fokozatait. Szakmai tevékenységét meghatározta az egyetem Élettani Tanszékével való tudományos együttműködés, amelynek eredménye a gyakorlatba is bevezetett új immun-analitikai eljárások (CPBA, RIA, majd ELISA) kidolgozása volt. Nagy jelentőségű volt az a dániai ösztöndíj, amelynek során betekinthetett a szaporodás-biotechnológia rohamos fejlődésnek induló módszereibe. Hazatérve részt vett az embrióátültetés magyarországi bevezetésében és a maga idejében Európa-szerte méltán elismert üllői Embrióátültető Állomás megindításában. A szaporodás-biotechnológiát először egy 1986-ban megindított fakultatív tárgy keretében oktatta, amelynek alapismereteit később a graduális képzésbe is beépítette, ebből fejlődött ki a tantárgy mai megfelelője (Szaporodásbiológia és biotechnológia). 1989-ben az illetékes miniszterhelyettes kérésére az újonnan létesített gödöllői Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpontba rendelték ki intézetigazgatónak, ahol hamar beindította az állatbiotechnológiai kutatásokat. A tanszék vezetését az egyetemre visszatérve, 1994-ben vette át. Alig 3 esztendő múlva rektorrá választották, majd az egyetem kényszerű integrációját követően további négy évig dékánként vezette az intézményt. Dékáni ciklusa lejártával 2 éven át ingázva a Bécsi Állatorvostudományi Egyetem rektorhelyettese volt, ahonnan 2005-ben tért vissza a tanszék élére. 2007-2013 között a Szent István Egyetem rektori tisztségét töltötte be. 1997-ben a Svéd Királyi Mezőgazdasági és Erdészeti Akadémia külső tagjává, 2004-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává, 2010-ben rendes tagjává választotta. 2001-től a Magyar Országos Állatorvos Egyesület elnökévé választották, három cikluson keresztül a European Society of Domestic Animal Reproduction elnöke, valamint a European College of Animal Reproduction vezetőségi tagja lett. 2021-től az MTA Állatorvostudományi Bizottság elnöke.
Solti László 17 évig, 1994-től 2011-ig irányította a tanszék munkáját, őt ifj. Cseh Sándor követte, aki 1979-ben fejezte be állatorvosi tanulmányait. Szakmai pályafutását a korábban már említett üllői Embrióátültető Állomáson kezdte, ahol egészen 1995-ig dolgozott. Szarvasmarha- és juhembrió-átültetéssel, továbbá embriók mélyhűtésével és szarvasmarha- és juhpetesejtek in vitro fertilizációjával (IVF) foglalkozott. Munkásságának eredményeként születtek meg Magyarországon az első borjak és bárányok in vivo és in vitro előállított és fagyasztott embriókból. Nevéhez fűződik az üzemi körülmények között eredményesen alkalmazható juhembrió-átültetési technológia adaptálása és üzemi bevezetése. Munkacsoportja közölte az első hazai eredményeket in vitro fertilizációs technikával előállított embriókból született borjakról és bárányokról. 1995-ben az USA-ba ment dolgozni, és meghívott kutatóként 4 évet töltött Kaliforniában, a Loma Linda Egyetem Orvostudományi Karán, ahol kutatási területe a főemlősök asszisztált reprodukciója volt. A kutatás mellett részt vett az Egyetemi Kórház Meddőségi Centrumának munkájában is, így került kapcsolatba a humán IVF programmal, amelynek keretében részt vett a humán embriók mélyhűtésében. Solti László meghívását elfogadva, 1999-ben visszatért Magyarországra és a Szülészeti és Szaporodásbiológiai Tanszék és Klinikán külső támogatásokkal kialakított egy andrológiai és asszisztált reprodukciós laboratóriumot. 2000 óta a Szent János Kórház Budai Meddőségi Centrumának tudományos tanácsadója. Tagja annak a munkacsoportnak, amely munkájának köszönhetően a világon a 8., Európában a 3., Közép és Kelet Európában az első országként Magyarországon fagyasztott petesejtből újszülöttek jöttek a világra. Számos hazai és nemzetközi tudományos szervezet tagja, több hazai és nemzetközi tudományos folyóirat felkért bírálója. Az MTA Biotechnológiai Bizottságának 1999 óta tagja, 2002-2007 között titkára volt és hat éven keresztül látta el az elnöki funkciókat. 2018 óta a University of Bari Aldo Moro vendég professzora és rendszeresen tart előadásokat a graduális és posztgraduális képzési programokban. A European College of Animal Reproduction (ECAR) rezidensképzést felügyelő bizottságának 2016 óta tagja.
Utódja 2020-tól a tanszéket jelenleg is vezető Rátky József lett.
| Előadók és tanszékvezetők | |||
| Galambos Márton | 1851-1853 | Kudlik Ferenc | 1853-1856 |
| Galambos Márton | 1856-1858 | Szabó Alajos | 1858-1875 |
| Tormay Béla | 1875-1882 | Nádaskay Béla | 1882-1891 |
| Monostori Károly | 1891-1899 | Plósz Béla | 1899-1918 |
| Hetzel Henrik | 1912-(meddőség) –1946 | Szepesheyi Andor | 1946-1948 |
| Bölcsházy Kálmán | 1948-1966 | id. Cseh Sándor | 1966-1972 |
| Horváth György | 1972-1973 | Haraszti János | 1973-1991 |
| Zöldág László | 1991-1994 | Solti László | 1994-2011 |
| ifj. Cseh Sándor | 2011-2020 | Rátky József | 2020- |
Az elmúlt évtizedekben az állatorvoslás és az állatorvos-képzés új kihívások elé kerülve jelentős változásokon ment keresztül. A rendszerváltozást követően az állami gazdaságokat privatizálták, és többségük fölhagyott a mezőgazdasággal, a termelőszövetkezetek jelentős része tönkrement, a haszonállatok létszáma drasztikusan lecsökkent. A korábbi piacait elveszített magyar mezőgazdaság, ezen belül különösen az állattenyésztés tartós válsága az állatorvosi tevékenységet is alapvetően érintette, és a korábban túlnyomórészt haszonállatokra helyezett súlypont egyre inkább kibővült a kedvtelésből tartott állatok gyógyászatával. Bár az élelmiszertermelő állatok szaporítása továbbra sem elhanyagolható alapfeladat, a kisállatok szülészete és szaporodásbiológiája rohamos fejlődésnek indult és az oktatásban is nagyobb hangsúlyt kapott. Az egyetem urbánus elhelyezkedése és a klinikai tevékenység egyre növekvő műszer- és költségigénye miatt szükségessé vált a nagyállat-forgalom kiterelése a városból és a klinikai szolgáltatások centralizálása. Ebben hozott jelentős változást a 2001-ben Üllőn átadott Nagyállatklinika, amelynek első vezetője a Szülészeti Tanszékről került ki. A haszonállatokkal és a lovakkal kapcsolatos valamennyi tevékenység, ideértve a szülészet és a szaporodásbiológia oktatását és klinikai ellátását, a Nagyállatklinika feladatköre lett. Hasonlóan nagy léptékű változást jelentett az új Kisállatklinika, amelyik a kedvtelésből tartott állatok ellátását és gyakorlati oktatását hivatott végezni. Az integrált klinikai-szolgáltatási munka mellett mind a Nagyállatklinika, mind a Kisállatklinika állatorvos-munkatársai továbbra is a szaktanszékek koordinálásában vesznek részt az adott diszciplina oktatásában és kutatásában.
Az elmúlt másfél évtizedben a határok megnyíltak, az egyetem idegen nyelvű állatorvos-képzésében részt vevő külföldi hallgatók aránya folyamatosan nőtt, és létszámuk mára meghaladja a magyar hallgatókét. Elkerülhetetlen volt a képzés nemzetköziesítése, ami többek között azt jelentette, hogy minden oktatónak és kutatónak képesnek kell lennie a tantárgy angol és/vagy német nyelvű oktatására. Ezt a feladatot a tanszék munkatársai sikerrel teljesítették, valamennyiük rendszeresen ad elő idegen nyelven.
A XX. század kilencvenes éveiben az állat-szaporodásbiológia területén két jelentős nemzetközi szervezet is alakult (a European Society for Domestic Animal Reproduction, ESDAR <http://www.esdar.org/> és a European Veterinary Society for Small Animal Reproduction, EVSSAR <http://www.evssar.org/>), amelynek nemcsak a tagjai, hanem vezetősége sorában is többen képviseltettük magunkat. A nemzetközi elismerést tükrözi, hogy az ESDAR (1998) és az EVSSAR (2006) is Magyarországnak ítélte éves konferenciáját, továbbá a 2008-as, négy évenként megrendezésre kerülő állatszaporodási világkonferencia (International Congress on Animal Reproduction, ICAR) megrendezési jogát is elnyertük. A tanszék néhány éve az európai specialistaképzésre akkreditált hivatalos rezidensképző hely.
A felsorolt kutatási irányvonalakból látható, hogy a tanszék beállítottsága gyakorlatközpontú. Ez a klinikai-gyakorlati szemlélet érvényesül a hallgatók oktatásában is. A hallgatók méltányolják a tanszék erőfeszítéseit, és szívesen vesznek részt a klinikai, valamint a laboratóriumi munkában, ami megmutatkozik a szakdolgozatok és tudományos diákköri tagságra vonatkozó jelentkezések számában is.
